Cselgáncs-vb: megérkeztek a magyarok

2005.09.07. 10:52
Címkék
Az egyiptomi fővárosban, Kairóban kerül megrendezésre a 23 férfi és 14. női cselgáncs-világbajnokság. A már helyszínen tartózkodó magyar válogatott nyolc versenyzővel képviselteti magát a megmérettetésen.

Csapatunkat hamisítatlan kairói időjárás fogadta - este is 30 Celsius fok körüli a hőmérséklet -, majd repülőtérre történő érkezésüket követően elfoglalták szálláshelyüket: mindössze két kilométerre az igen forgalmas repülőtértől.

Ennek ellenére nem lehetett boldogtalan a magyar csapat egyik tagja sem, hiszen a Novotel Hotel Airport a verseny helyszínéhez közel fekszik - legalábbis egyiptomi mértékkel mérve -, így nagy előnyt jelent, hogy nem kell keresztülhajtani a forgalmas, megközelítőleg húszmillió(!) lakossal bíró metropoliszon.

A férfiak szakvezetője, Nagysolymosi Sándor rövid átmozgató edzést írt elő a ma délelőtti programban öt versenyzőjének, míg a három női indulónk, Németh Ferenc szakvezetői irányításával városlátogatásra indult.

Holnap, a vb nyitónapján egyedül Hadfi Dániel mutatkozik be, U23-s Európa-bajnokunk a 100 kilogrammos mezőnyben indul.
Legfrissebb hírek

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
14 perce

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
25 perce

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
40 perce

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
1 órája

Döntős a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Curling vegyes páros vb: bennmaradt a magyar csapat

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik