Az NSO ajánlja:
• Fordulóról fordulóra, tabella - 2005-2006
• Minden, amit a bajnokságról tudni kell
• Szurkolói szoftverek
• Futball-lexikon


A kétszeres Aranylabdás (1997, 2002) csatár vasárnap egy félidőt játszott a Chile elleni világbajnoki selejtező-mérkőzésen, de ma már a Real Madrid orvosai vizsgálták meg, akik azt a végkövetkezetést vonták le, hogy a hétvégi, Celta Vigo elleni hazai mérkőzésen még nem lesz száz százalékosan bevethető állapotban a gólerős, zseniális megoldásokra képes támadó.

Főként annak ismeretében, hogy rákövetkező kedden a Lyon ellen már Bajnokok Ligája találkozón lép pályára csapata és elsősorban most arra koncentrálnak, azon a találkozón szeretnének a lehető legerősebb összeállításukban kifutni a pályára.
Addig meg csak valahogy megoldják házon belül Ronaldo pótlását a Celta ellen a mindig is igen szűkös madridi játékosállományból.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







