Zilai hat éve vár a revánsra

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
2005.08.16. 23:08
Címkék
A küzdősportok szerelmeseinek nem kell bemutatni a K-1-et. Hovatovább a debreceniek is szakértőkké válnak, hiszen a cívisvárosban a Magyar Nagydíj keretében augusztus 19-én immáron harmadik alkalommal lépnek kötelek közé a nehézsúlyú harcosok.
Két éve a Hódos-sportcsarnok szűknek bizonyult, míg tavaly a Főnix Csarnokban több mint hatezren tomboltak a lelátókon, s pénteken legalább ugyanennyi érdeklődőt várnak ugyanoda. A magyar résztvevőkön kívül egy-egy francia, cseh, horvát és román sztár alkotja a nyolcas mezőnyt. A sorsolás pikantériája, hogy már a selejtezőben találkozik egymással a végső sikerre is egyaránt esélyes két debreceni viador, Zilai Sándor és az a Nagy Tibor, aki hat évvel ezelőtti párharcukat megnyerte. A vesztesben ez mély nyomokat hagyott: "Már több alkalommal is próbáltam revánsot venni, de úgy gondolom, Tibor szándékosan mindig kitért az ütközet elől - mondta Zilai. - Most ezt nem teheti meg, végre eldőlhet, hogy melyikünk a jobb."
Legfrissebb hírek

Ötgólos thrillert vitt a pályára a Szentlőrinc és a Csákvár

Labdarúgó NB II
28 perce

Parázs hangulatú mérkőzésen hatgólos döntetlen a Nagykunságban

Labdarúgó NB II
28 perce

Kétszer egyenlített a Paks, de a három pont a Puskás Akadémiáé lett

Labdarúgó NB I
31 perce

Strandröplabda Eb: a férfiaknál svéd, a nőknél holland aranyérem

Röplabda
36 perce

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
48 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal

Spanyol labdarúgás
55 perce

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
1 órája

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyes úszásban

Úszás
1 órája