Real Madrid: Luis Figo az Internazionaléhoz igazol

2005.08.03. 23:18
Címkék
Luis Figo megegyezett az olasz Internazionale együttesével, így két évre szóló szerződést írhat alá a milánói klubbal - jelentette a Reuters hírügynökség a spanyol Radio Marca értesüléseire hivatkozva. A Real Madrid 32 éves portugál futballistája csütörtökön már Milánóba repülhet, ahol már csak az orvosi vizsgálaton kell átesnie. A jelentések szerint Figo 4,5 millió eurót keres majd az Internazionalénál.
Luis Figo
Luis Figo
Luis Figo
Luis Figo
Luis Figo
Luis Figo
Luis Figo azután került ki végleg a madridi sztárcsapatból, hogy a brazil Vanderlei Luxemburgo átvette a vezetőedzői munkát a Bernabéu-stadionban. A portugál klasszis általában csak a kispadon kaphatott helyet, és engedélyt kapott a Realtól arra, hogy más klubokkal tárgyaljon.

Figo 2000-ben igazolt a Barcelonától a Real Madridhoz, Florentino Perez, a királyi klub újonnan megválasztott elnöke akkor világrekordnak számító 56 millió dollárt fizetett ki érte a Barcának.

A középpályás már az első szezonban bajnoki címet, majd 2002-ben Bajnokok Ligáját, 2003-ban pedig újra bajnoki aranyérmet nyert a blancók színeiben.

Az utóbbi egy évben ő a negyedik olyan futballista, aki Real Madridtól az Internazionalához igazol. Figo előtt három argetin, Esteban Cambiasso, Santiago Solari és Walter Samuel is a San Siro stadiont választotta új "otthonául".
Legfrissebb hírek

Máris megszületett az idény gólja az NB I-ben? – videó

Labdarúgó NB I
1 perce

NB I: Debrecen–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 perce

Orbánhoz hétfőn szaúdi orvos érkezett volna, de közbeszólt egy sérülés...

Légiósok
11 perce

NB II: Szentlőrinc–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
24 perce

Varga Barnabás duplázott az AEK Athén felkészülési mérkőzésén

Légiósok
34 perce

Norris magabiztos sikert aratott Verstappen és Antonelli előtt; Piastri kiesett a Hungaroringen

F1
1 órája

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
1 órája

Battai Sugár: Már örülök a bronznak

Egyéb egyéni
1 órája