Lengyel bundabotrány: kalapot emel az etikai vezető

2005.08.03. 18:37
Címkék
A Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN) etikai bizottságának vezetője, Jan Tomaszewski dicsérte Piotr Dziurowicz katowicei klubigazgatót, aki a Gazeta Wyborcza című vezető napilapnak bevallotta: játékvezetőknek és más kluboknak fizetett azért, hogy a meccsek eredményét befolyásolják, és ő maga is felvett pénzeket a bundázások során.
"Nagyon jó, hogy így történt, megemelem a kalapomat Piotr előtt - mondta Tomaszewski, akinek az a célja, hogy felgöngyölítse a lengyel első osztályú futballt érintő botrány szálait. A nyomozás során májusban már letartóztattak egy játékvezetőt és egy másik személyt, akik 25 ezer dollárnak megfelelő kenőpénzt vettek át egy álruhás rendőrtől."Nem engedhetjük meg magunknak, hogy nevetség tárgya legyünk az európai futballban - tette hozzá Tomaszewski, aki arra szólított fel, hopgy a jövőben minden ilyen esetet azonnal jelentsenek a rendőrségnek.Dziurowicz az ominázus interjúban azt mondta: azért tálal ki, mert elege lett abból a tisztességtelenségből, amely átszövi a lengyel labdarúgás világát.
Legfrissebb hírek

Battai Sugár: Már örülök a bronznak

Egyéb egyéni
10 perce

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
15 perce

Nálunk forgat a Trónok Harca sztárja, Liam Cunningham – eljött megnézni az F1-es Magyar Nagydíjat

F1
18 perce

NB I: Vasas FC–ETO FC

Labdarúgó NB I
42 perce

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
1 órája

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
1 órája

Norris megelőzte a Sainzcal összeakadó Piastrit – ÉLŐ

F1
1 órája