Világjátékok, uszonyos úszás: Juhos a legjobb idővel döntős

2005.07.21. 11:37
Címkék
A délelőtti selejtezőkkel megkezdték szereplésüket az uszonyosúszók is a Duisburgban zajló Világjátékokon. Minden versenyszámban tizenhatan álltak rajthoz, ahonnan a legjobb nyolc versenyző jutott be a délutáni döntőkbe, amelyet 16 órától rendeznek a Schwimmhalléban.A selejtezőben a magyar sportolók közül a 400 méteres uszonyosúszásban Juhos Gergely a legjobb, míg Vilhelm Szilárd az ötödik idővel jutott a fináléba. Döntős lett Székely Lilla is a hölgyek 50 méteres búvárúszó-számában, ő a nyolcadik legjobb időt úszta délelőtt.
Juhos Gergely
Juhos Gergely
Nem sikerült túl jól versenyzőinknek a nap első száma, a 100 m uszonyosúszás kvalifikációs köre, az első futamban induló Gréczy Attila 39.35 másodperces idővel hatodik lett, míg a következő nyolcasban rajthoz szólított Kókai Dániel 39.56-es idővel nyolcadikként csapott célba.

Összesítésben így Gréczy a 11., míg Kókai a 14. helyen fejezte be ezt a versenyszámot, mindketten készülhetnek a pénteki váltóversenyre.

Következtek a hölgyek 200 méteren, ahol ugyancsak két magyar volt érdekelt. Itt is ugyanezt a két helyezést értük el, miután Lábodi Laura az első időfutamban hetedikként (1:39.47), Debreceni Hajnalka a második selejtezőfutamban ugyancsak hetedikként (1:38.35) ért a célba.

A két hölgy így nem jutott a fináléba Debreceni 11., Lábodi pedig 14. lett.

Jött az általunk legjobban várt versenyszám, a férfi 400 méteres uszonyosúszás. Ebben is két magyar indult, méghozzá a második előfutamban, egymás melletti pályán.

A nagy favoritunk, Juhos Gergely okosan beosztva erejét 3:07.97-es idővel az összesítésben is legjobb teljesítménnyel lett első, újdonsült Európa-bajnokunk, Vilhelm Szilárd pedig 3:11.55-tel negyedik (összesített ideje alapján 5.) helyen ért célba, így mind a két fiú úszik a délután 16.20-kor kezdődő döntőben.

A délelőtti program utolsó száma, a női 50 méteres búvárúszás után volt okunk izgulni, hiszen Székely Lilla a második futamban rajtolt és mindössze 1 századmásodperccel maradt le a döntőről. Ez az állapot mindössze 7 percig tartott, amikor is kiderült, hogy a francia versenyző bemozdult a rajtnál és ezért kizárták. Ez pedig azt jelentette, hogy Székely Lilla 17.88 másodperces ideje döntőt ért, így délután őérte is szurkolhatunk.
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
4 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
4 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
5 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
6 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
6 órája