Két rekord is megdőlhet

2005.07.21. 21:17
Címkék
Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a balatoni Kékszalag rajtol ma 9.30-kor a füredi móló elől. A 37. alkalommal sorra kerülő viadalon páratlan év lévén a klasszikus építésű hajók indulhatnak, azaz a szabályok értelmében trapéz - vagyis olyan keret, amelyhez a legénység függesztő drótkötelek segítségével van rögzítve, hogy kiegyenlítse a szél erejét - nem használható.
Ennek ellenére könnyen megdőlhet a Nemere II még 1955-ben felállított 10 óra 40 perces időrekordja, ugyanis az előrejelzések egész hétvégére jó szelet ígérnek. Ráadásul ezúttal abba sem lehet majd belekötni, hogy rövidebb a pálya az ötven évvel ezelőttinél, ugyanis végre olyan magas a vízszint, hogy a keszthelyi öbölnél az egykori bójapozíciót "kopírozzák" le.Még egy rekord veszélybe kerülhet - ennek örülnének csak igazán a rendezők -, méghozzá a nevezési, amelyhez át kellene lépni a bűvös, négyszázas határt. Tavaly már csak hat hajó kellett volna hozzá, így a honi szövetség vezetői érthetően bíznak benne, hogy ezúttal minden eddiginél nagyobb mezőny gyűlik majd össze.Az esélyekről előzetesen nehéz lenne bármit is mondani, ám a szakértők arra számítanak, hogy a tavalyelőtti győztes Lisa, ismét Litkey Farkassal a kormányánál, a Soponyai Géza vezette Arcadom, valamint a tavalyi második helyezett - s a követelményeknek megfelelően átalakított - Szamuráj Jack játszhatja majd a főszerepet.
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
6 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
6 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
7 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
7 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
8 órája