Béke-kupa: Fülöp remekül védte a Tottenham kapuját

2005.07.21. 14:14
Címkék
Harmadik mérkőzését játszotta a Dél-Koreában zajló Béke-kupán az angol első osztályú Tottenham csapata, ám ami ennél is fontosabb, hogy az angolok kapuját ezúttal Fülöp Márton (képünkön) védte - kitűnően.

Az ellenfél - az argentin Boca Juniors (2-2) és a dél-afrikai Sundowns (3-1) után - ezúttal a spanyol Real Sociedad volt, és az angolok ezúttal sem kaptak ki. Az első félidő végén Mido révén ők szerezték meg a vezetést, majd két perccel később a spanyoloktól Kovacevicet kiállította a játékvezető. A Sociedad azonban a második félidő elején emberhátrányban is vehemens rohamokat indított, s már az első percben egyenlített Paula révén.

A gólról Fülöp nem tehetett, sőt: először ziccert hárított, de a kipattanó labdát éppen Paula elé kanalazta egy védő. Fülöp ezt követően többször is bravúrral védett a meccs folyamán.

A döntetlennel a Tottenham megnyerte a csoportot, s a torna döntőjében a Lyonnal játszanak majd.

Béke-kupa
Tottenham (angol) - Real Sociedad (spanyol) 1-1 (1-0)
G: Mido (41., ill. Paula (46.)

Boca Juniors (argentin) - Sundowns (dél-afrikai) 3-1 (2-0)
G: Cagna (9.), Palermo (15.), Cardozo (75.), ill. Sapula (49.)
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
6 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
6 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
7 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
7 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
8 órája