Kerékpár, Tour de France: ma is doppingvizsgálattal kezdődött a nap

2005.07.19. 13:05
Címkék
A tegnapihoz hasonlóan ma is öt csapatnál végzett doppingvizsgálatot a 92. Tour de France-on a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség, az UCI, amely ezúttal is minden kerékpáros esetében negatív eredményt hozott. A folytatás azonban a tegnapitól eltérően alakul: a hétfői szünnappal ellentétben ma nyeregbe pattan a mezőny, hogy letudja a Francia körverseny, Mourenx és Pau közti tizenhatodik szakaszát.

Három francia, a Bouygues Telecom, a Cofidis és a Francaise des Jeux, valamint a svájci Phonak, illetve a spanyol Saunier Duval harmincöt profiját vérvizsgálattal ellenőrizték és mindannyian negatív mintát produkáltak.

A mai volt az idei versenye ötödik váratlan doppingvizsgálata, tegnap a francia AG2R, a belga Davitamon-Lotto, a spanyol Euskaltel, az olasz Fassa Bortolo és a spanyol Illes Baleares harminchárom profiját vizsgálták.

Korábban az olasz Lampre orosz versenyzője, Jevgenyij Petrov produkált pozitív mintát, míg az olasz Fassa Bortolo olasz kerekese, Dario Frigo azt követően búcsúzott a mezőnytől, hogy a versenyt és a versenyzőket élőben, a helyszínen követő felesége autójában nagy mennyiségű doppingszert foglaltak le.

Szavazás

Megnyeri-e hetedszer is a Tourt Lance Armstrong?

Legfrissebb hírek

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
17 perce

Hátul hat spanyol, elöl csupa világsztár – íme, a vb szubjektív álomcsapata!

Foci vb 2026
25 perce

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
36 perce

A dél-amerikai szövetség elnöke támogatja az újabb létszámemelést a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
55 perce

Silye Erik a Panathinaikosz ellen nem szeretne belefutni a késbe

Európa-konferencialiga
57 perce

Udvardy is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
1 órája

Antonelli 45 pontos előnnyel, csúcsformában érkezik a Magyar Nagydíjra

F1
1 órája

Zidane kapitányi megbízásának bejelentésére vár egész Franciaország

Francia labdarúgás
1 órája