Gilardino Seva éktársa

2005.07.19. 20:43
Címkék
Adriano Galliani, a Milan alelnöke megmondta: vagy megvesszük hétfőn estig Gilardinót, vagy egyáltalán nem vesszük meg. Ehhez képest hétfőn késő délután csak arról érkezett hír, hogy a piros-feketék és a Parma képviselői tárgyalni kezdtek egymással a Milan székházában. Este kilenc körül megjelent a helyszínen Alberto Gilardino is (délelőtt már arra gondolt, hogy elkezdi az alapozást a Parmával), nem sokkal később pedig a milánói klub honlapján olvasható volt a hír: a Milan megvásárolta a Parma és az olasz válogatott gólzsákját, aki a legutóbbi két bajnoki idényben 47 góllal járult hozzá a sárga-kékek eredményeihez.
Gilardinóért a Milan 24 millió eurót fizet a Parmának három év alatt egyenlő részletekben (Adriano Galliani köszönetet is mondott a tulajdonosnak, Silvio Berlusconi- nak a nagy anyagi áldozatért), míg a játékos, aki ötéves szerződést kötött a piros-fekete "ördögökkel", idényenként nettó 3.2 millió euróval lesz gazdagabb.

"Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, óriási élmény volt betenni a lábam a Milan székházába. A szerződés aláírá- sával megvalósítottam álmomat, hiszen ez a világ leghíresebb klubja, legerősebb csapata" - jelentette ki a 23 éves csatár, aki 1982. július 5-én született, azon a napon, amelyen az olasz válogatott a spanyolországi vb-n Paolo Rossi mesterhármasával 3-2-re megverte a brazilokat, hogy aztán egy hétre rá megnyerje a világbajnokságot.

A 11-es számú mezt (Crespo volt trikóját) "megöröklő" Gilardino már vasárnap este találkozott újdonsült szurkolóival - a városban villámgyorsan elterjedt szerződtetésének híre, így sok tifoso összegyűlt a Via Turatiban -, aztán kedd délelőtt átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, délután pedig már új csapattársaival edzett, és rögtön elkápráztatta új trénerét, Carlo Ancelottit: "Nagyon örülök neki, hogy sikerült megszereznünk Albertót, ugyanis ettől a pillanattól kezdve a támadósorunknak nincsenek gyenge pontjai. Vieri és az ő megszerzésével a csatársorunk nehezebb és erősebb lett. Biztos vagyok benne, hogy Gilardino hosszú évekig a Milan játékosa marad, és hozzájárul a klub sikereihez."

Úgy tûnik, hatott Galliani (jobbra) ultimátuma, hiszen végre egymás tenyerébe csaphattak Gilardinóval
Úgy tûnik, hatott Galliani (jobbra) ultimátuma, hiszen végre egymás tenyerébe csaphattak Gilardinóval
Úgy tûnik, hatott Galliani (jobbra) ultimátuma, hiszen végre egymás tenyerébe csaphattak Gilardinóval
Ancelottit egyébként a keddi sajtótájékoztatón arról faggatták, hogy Gilardino érkezésével megváltozik-e a csapat hadrendje, ám erről láthatóan nem szívesen beszélt. Így aztán csak találgatni lehet elejtett félmondatok, a játékosok utalgatásai, illetve az edzésen látottak alapján: elképzelhető, hogy a Milan ebben az évben három középső hátvéddel (Nesta, Maldini, Ambrosini?) kezd majd, előttük pedig négy középpályás (Cafú, Gattuso, Pirlo, Jankulovski?), majd Kaká és két csatár kerül be a csapatba.

Kérdés persze, ki lesz a két támadó, hiszen hiába mondjuk, hogy papíron Sevcsenko és Gilardino kezd majd, nehezen képzelhető el, hogy két olyan "nehézfiú", mint Pippo Inzaghi és Christian Vieri örömmel fogadja hétről hétre a kispadot. Ancelottinak nem lesz egyszerű ennyi ászt úgy "adagolni", hogy senki se érezze elhanyagolva magát, ugyanakkor a sajtóban az első elemzések egyetértenek abban, hogy az új támadó kvartett erősebb, mint a tavalyi Sevcsenko, Crespo, Inzaghi, Tomasson négyes volt.

Apropó, Sevcsenko!
Lapunk keddi számában már utaltunk arra, hogy a hétfői edzésen Seva és Ancelotti csúnyán összeveszett valamin. Egyes olasz lapok szerint azért vitatkoztak, mert az ukrán csatárnak pénteken kivették az arcából azokat a lemezeket, amelyeket a februári arccsonttörése után kellett beültetni, és az új műtét miatt két hétig nem edzhet teljes erőbedobással. A tréner állítólag azt nehezményezte, hogy az operációra nem egy hónappal korábban került sor. Kedden aztán Ancelotti cáfolta ezt a verziót (olyan személyes ügyre hivatkozott, amelyről nem akart többet elmondani), míg az ukrán elismerte, hogy a vita hevében felajánlotta a távozását is (!!) az edzőnek.

Pezsgő idénykezdet…
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
8 perce

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
13 perce

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
33 perce

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
42 perce

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
47 perce

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
1 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik