Anglia: az edző nem büntethető a hibás igazolásokért

2005.07.19. 17:23
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokság első osztályában szereplő Fulham labdarúgócsapatának tulajdonosa, az arab milliárdos Mohamed Al-Fayed elvesztette azt a pert, amelyet a csapat korábbi edzője, Jean Tigana (képünkön) ellen indított, és amelynek komoly kihatása lehetett volna a nemzetközi futballvilágra.

Tigana 2000 júliusa és 2003 áprilisa között volt a londoni klub menedzsere, és a csapat kártérítést követelt tőle a bíróságon, mivel állításuk szerint túl drágán vette meg a holland kapust, Edwin van der Sart és a francia támadót, Steve Marlet-t, valamint állítólag titkos átigazolási ügyletekről is tárgyalt, amelyekkel saját csapatát károsította meg.

Első fokon a csapat elveszítette a pert, ráadásul 2,1 millió fontot kellett fizetnie Tiganának, most pedig a feljebbviteli bíróság is kimondta, hogy az edző nem tehető felelőssé a balul sikerült átigazolásokért.

"Mr. Tigana úgy cselekedett, ami legjobb meggyőződése szerint a klub érdekeit szolgálta. Nem okozott tényleges kárt, nem titkolta el tevékenységét, és akkoriban a kélub vezetése sem gondolta hibásnak a cselekedeteit. De még ha Mr. Tigana kárt is okozott volna, Mr. Al Fayed végig tökéletesen volt informálva az eseményekről, és mégis további 18 hónapig alkalmazta az edzőt" - szól a bíróság indoklása.

A pert komoly figyelem övezte Angliában, mivel precedensként szoláglhatott volna arra, hogy egy klubmenedzsert jogi úton vonjanak felelősségre hibás átigazolási politikája miatt, és további hasonló perek követhették volna a mostanit.

Az NSO ajánlja:

Az angol Premiership végeredménye: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent az angol bajnokságról

Magyar légiósok Angliában
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

Szurkolói miatt megbüntette az UEFA a CSZKA Szófiát

Európa-liga
5 perce

A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

Labdarúgó NB I
26 perce

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
47 perce

F1: érdemes taxival menni a Hungaroringre!

F1
1 órája

Vinícius Júnior arcesztétikai beavatkozáson esett át

Foci vb 2026
1 órája

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
2 órája

Gyirmótról igazolt középpályást a Vidi

Labdarúgó NB II
2 órája

Félelem és reszketés az Aztékban; argentin feltámadások – a világbajnokság 5+1 legjobb meccse

Foci vb 2026
2 órája