Az NSO ajánlja:
Intertotó-kupa 2005
Az UEFA Intertotó-kupa eddigi győztesei
Intertotó-kupa 2004
Intertotó-kupa 2003
Minden ugyanúgy kezdődött a Lombard Pápa Termál UEFA-Intertotó-kupa második visszavágója előtt, mint két hete. Akkor is a schwechati repülőtérre buszoztak a pápaiak, hogy gépre szálljanak, most is az osztrák légikikötőből startolt a társaság, csak kelet helyett ezúttal meredeken észak volt a repülési irány. No, és van még itt egy gólnyi különbség is. Grúziába ugyanis egygólos előnnyel indultak Szabó Tiborék, most hazai pályán egygólos vereséget szenvedett a csapat.
Az ellenfél pedig a klasszissal jobb labdarúgást játszó IFK Göteborg lesz, nem pedig a WIT Tbiliszi. A grúzokat sikerült legyőzni az otthonukban, s bármennyire is meglepően hangzik, az Ullevi-stadionban is efféle tervekkel lépnek pályára a pápaiak.
"Alaposan elemeztük, megismertük a svédek játékát, sok újjal már nem tudnak szolgálni - mondta Szentes Lázár szakmai igazgató. - Éppen ezért teljesen mindegy számunkra, milyen öszszeállításban játszik ellenfelünk, a tervünk a győzelem, a továbbjutás kiharcolása. Úgy érzem, sokat gyakoroltunk, alaposan felkészültünk az edzéseken a svédekből. Tisztában vagyok a nehéz helyzetünkkel, hiszen a továbbjutásunkhoz gólokat kell lőnünk. De döntő lesz a védekezésünk is, mert ha azok a durva hibák megismétlődnek, mint az első mérkőzésen, akkor meghiúsulnak a terveink."
Szavazás
A visszavágót előnnyel váró, kétszeres UEFA-kupa-első svédek nyugodtan készülhetnek a mérkőzésre. A bajnokság hétközi fordulójában könnyedén nyertek a Gävle pályáján, ezzel a tabella második helyére ugrottak előre, bár az élmezőny sűrűsége miatt a hatodik Elfsborg mindössze két ponttal van lemaradva. A hazai kupasorozatban már nem áll a gárda, éppen a már említett Elfsborg miatt.
A következő bajnoki mérkőzés 11 nappal a Pápa elleni meccs után következik, a svéd bajnokság tükrös rendszere miatt a legutóbbi ellenfél Gävle ellen, immár hazai pályán. A játékoskeretben változás történt az első mérkőzés óta: a Pápán a kapuban álló, egyébként második számú portás, John Alvbage elszerződött a dán Viborghoz.
IFK GÖTEBORG - LOMBARD PÁPA TERMÁL FC
GÖTEBORG: B. Andersson - K. Svensson, Bjarsmir, H. Jónsson, M. Johansson - S. Johansson, Mild, Alexandersson, Wendt - Mourad, Selakovic
Vezetőedző: Arne Erlandsen
Kispad: Nadj (cserekapus), Wowoah, M. Berg. Smedberg, Vasques, D. Jónsson, J. Berg
Sérült: -
Eltiltott: -
LOMBARD: Dombai - Farkas V., Farkas A., Mutica, Geri - Lászka, Lipták, Kovrig - Szabó T. - Hercegfalvi, Herczeg
Szakmai igazgató: Szentes Lázár
Kispad: Deli (cserekapus), Császár, Facskó, Újhegyi, Kincses, Szabó Z. Szalai K.
Sérült: -
Eltiltva: -
Helyszín: Gamla Ullevi-stadion Időpont: 15.30
Játékvezető: Sten Kaldma (Dmitrij Vinogradov, Eduard Rozov - mindhárman észtek)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







