A sérült váll sem akadály

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.07.08. 21:23
Címkék
Németh Kornél újfent fütyül az orvosi tanácsokra. Az egy héttel ezelőtti, világbajnoki sorozatba tartozó Svéd GP-n vállsérülést szenvedett, ám az azt követő napokat nem pihenéssel, nem sebei nyalogatásával töltötte, tölti, mert holnap roppant fontos verseny vár rá. A német bajnoki széria 4. fordulója, amelyet Aichwaldban rendeznek meg, kis túlzással olyan lesz, mint egy világbajnoki nagydíj. Éppen ezért a magyar - szokásához híven - belead majd apait-anyait.
"Szerencsére nem fáj annyira a vállam, bár azt is nyugodtan elárulhatom, hogy akkor is elindultam volna, ha sokkal rosszabb állapotban lennék. Az aichwaldi viadal ugyanis igen nagy jelentőségű, hiszen a világbajnokság két főszereplője is elindul rajta. Regenerálódni, szusszanni később is ráérek még, július tizedike és harmincegyedike között például üres a versenynaptáram, akkor vébéfutamom és német bajnokim sem lesz majd" - mondta lapunknak Németh Kornél, aki három forduló után legjobb suzukisként az ötödik a német bajnokságban.Ki az a két nagyágyú, aki rajthoz áll Aichwaldban? Az MX2 tavalyi világbajnoka, Ben Townley - ő nem mellesleg a jelenlegi legjobb formában lévő MX1-es is - és az MX2-es vb mostani éllovasa, a yamahás Andrew McFarlane. Németh szerint izgalmas versenyre van kilátás, amelyen szeretné megismételni a három héttel ezelőtti teljesítményét, azaz az első háromba várja magát. "Ebben valószínűleg a motorom is a segítségemre lesz majd, a francia Magic cég ugyanis továbbfejlesztette a Suzukimat" - fejtegette Németh az újabb megméretés előtt.
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
1 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
2 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik