Evezés: három egység éremesélyes

2005.07.07. 23:58
Címkék
Három magyar egység indul péntektől vasárnapig a Világkupa-sorozat utolsó állomásán, Luzernben, amely után az is eldől, kik alkotják majd az augusztus végén rajtoló gifui vb-re utazó magyar válogatottat. A kvalifikáció feltétele az, hogy legalább két Vk-fordulón induljon a jelölt, és egy A-döntős (1-6. hely) vagy egy olyan B-finálés helyezést tudjon felmutatni, amelynél a győztes idejétől legfeljebb két százalékkal marad el.Nos, ezen kitételek alapján a kétpárban kétszeres világbajnok, ám az idén egyesben próbálkozó Haller Ákos helye máris veszélybe került, ugyanis az eddigi Vk-versenyeken nem sikerült kvalifikálnia magát, Svájcba viszont már el sem tudott utazni, ugyanis egy vírusos betegség ledöntötte a lábáról.Hallerrel ellentétben viszont már biztos vb-résztvevőnek érezheti magát a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős egység, amely Etonban azonnal győzelemmel nyitott, s csak azért nem folytatta Münchenben a remek sorozatot, mert Hirling egyetemi vizsgái miatt nem tudta vállalni a második megméretést. Na majd most, Luzernben…Ugyancsak döntőesélyes a másik két hajó is, a Bencsik Gábor, Pető Tibor kétpárevezős ugyanis egyre javuló formát mutat, s már Münchenben sem sok hiányzott a dobogóhoz - 0.41 másodperccel maradt el a harmadik helytől -, de a kétszeres U23-as vb-aranyérmes könnyűsúlyú Lőrinczy Péter is megszerezheti végre - a felnőttek között is - a vágyott bronzot.
Legfrissebb hírek

1. HNL: az Eszék meglepte a Rijekát idegenben

Minden más foci
2 perce

Niké Liga: DAC–Nagymihály

Minden más foci
16 perce

Salakon is legyőzte Alcarazt, Sinner nyert Monte-Carlóban

Tenisz
20 perce

Kosárlabda: ők voltak a legjobb fiatalok a férfi NB I alapszakaszában

Utánpótlássport
23 perce

A korai piros lap okozta a Werder vesztét, fontos pontokat szerzett a Köln

Német labdarúgás
28 perce

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
32 perce

Öttusa: Koleszár Mihály bronzérmet szerzett a kairói vk-versenyen

Egyéb egyéni
40 perce

Premier League: Chelsea–Manchester City

Angol labdarúgás
47 perce
Ezek is érdekelhetik