

Az előző, 2001-es akitai Világjátékokon 9 sportoló képviselte Magyarországot, őket 8 kísérő segítette, míg az idei duisburgi játékokra 63 versenyző készül 40 kísérővel. Változott tehát az arány: míg négy éve a japán városban majdnem minden sportolóra jutott egy kísérő, addig Dusiburgban már a delegáció kétharmadát versenyzők alkotják majd, ami jelentős előrelépésnek mondható.
2001-ben 10 millió forint állami támogatás jutott a résztvevőknek, idén valamivel több mint 42 millió forintból gazdálkodhatott a nem-olimpiai sportágak seregszemléjén való részvételt koordináló Nemzeti Sportszövetség. Nagyságrendjét tekintve jóval nagyobb támogatást kap az idei delegáció, viszont az egy sportolóra eső juttatás jelentősen csökkent, az akitai több mint egymillió forinttal szemben ez most nem éri el a 700 ezer forintot.
Mindeddig az adott nemzeti szakszövetségek szervezésében vettek rész sportolóink a versenyeken, idén Duisburgban a Nemzeti Sportszövetség segítségével a Világjátékok történetében először indul egységes magyar csapat.
| Magyar részvétel a Világjátékokon, 2001 és 2005 | ||
| 2001 (Akita) | 2005 (Duisburg) | |
| Mennyi sportágban szerepel magyar sportoló | 3 | 12 |
| Résztvevő magyar sportolók száma | 9 | 63 |
| A küldöttségben helyet kapó nem sportolók száma | 8 | 40 |
| Sportolók/nem sportolók aránya | 1/0,9 | 1/0,6 |
| Állami támogatás (Ft) | 10 millió | 42,3 millió |
| Egy sportolóra jutó állami tám. (Ft/fő) | 1,111,111 | 671,428 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





