Bútor befejezte a Skodával

2005.07.04. 21:31
Címkék
Az idén eddig egy épkézláb versenye sem volt, mert mindig műszaki hibák hátráltatták, és most, hogy Szombathelyen elrajtolni sem tudott, végképp betelt a pohár Bútor Róbertnél. Az utóbbi években a piros Saxóval sikert sikerre halmozó pilóta úgy döntött, megválik a Skoda Octavia WRC-től, és a következő viadaltól egy másik autóval valószínűleg másik kategóriában áll rajthoz.
Nehéz döntés volt, hiszen Bútornak (mint a legtöbb pilótának) mindig is az volt a vágya, hogy a topkategóriában küzdjön a bajnoki címért, ám be kellett látnia, ezzel az autóval képtelenség. A kocsi ugyanis egyszerűen nem volt hajlandó gyorsan menni, ráadásul újabb és újabb hibák jöttek ki rajta. Bútor eljutott arra a szintre, hogy már egyáltalán nem bízott meg az Octaviában, nemcsak saját maga miatt aggódott, hanem a szurkolók miatt is, hiszen mindig arra kellett gondolnia, hogy legközelebb mi romlik el az autón. Persze a remek pilótát nem olyan fából faragták, hogy csak úgy letegyen az abszolút bajnoki álmairól, már most elkezdett dolgozni azon, hogy jövőre ütőképes World Rally Cart tudjon hozni a magyar bajnokságba. S hogy mi lesz az idén? Bútor csapata több Szuper1600-as autóról tárgyal, mivel az idény hátralévő négy versenyét sem szeretné a pálya szélén tölteni. A kategóriaváltás látszólag visszalépés lesz, de a pilóta szerint még mindig jobb egy kisebb kategóriájú versenyképes kocsival indulni, mint olyan WRC-vel, amely állandóan bedöglik. Persze a Szuper1600-as géposztályban négy verseny "mínusszal" semmi esélye sincs bajnoki címe megvédésére, de ha már rajtol, akkor természetesen a lehető legtöbb viadalon nyerni szeretne.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
24 perce

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
45 perce

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
1 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
1 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
1 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik