Az NSO ajánlja:
Tour de France, 2005
A Tour korábbi dobogósai
A Tour legjei
Képek a tavalyi versenyről: , ,
GIRO D'ITALIA
LA VUELTA A ESPANA
Kerékpárlexikon
Mindent a Tourról
A várakozásnak megfelelően nem hozott túl sok izgalmat a Tour de France harmadik szakasza. Néhányan megint megpróbáltak megszökni, de a Francia körverseny elején még túlságosan friss a karaván, a sprinterek pedig túlságosan éhesek ahhoz, hogy kihagyják a kínálkozó lehetőségeket. Így aztán ezúttal is tömegbefutó döntött, amelyben vasárnaphoz hasonlóan Tom Boonen, a Quick Step belga vágtázója volt a leggyorsabb. Bodrogi László ígéretéhez híven elbújt a mezőnyben, az összetettben pedig továbbra is harmadik Zabriskie és Armstrong mögött.

Fej fej melletti harc csak a helyezésekért zajlott, Tom Boonen (jobbra) sprintben szokatlanul nagy fölénnyel, több mint egy kerékpárhosszal nyert

Fej fej melletti harc csak a helyezésekért zajlott, Tom Boonen (jobbra) sprintben szokatlanul nagy fölénnyel, több mint egy kerékpárhosszal nyert
A Tour de France hétfői szakasza szinte tökéletes másolata volt a vasárnapi etapnak. Ezúttal is volt egy hosszú szökés (vasárnap 140, hétfőn 185 kilométeren át tartott), most is csak néhányan keveredtek bele (vasárnap négyen, köztük a mi Bodrogi Lacink, hétfőn hárman), a boly ezúttal is utolérte őket, a sprintbefutót pedig is Tom Boonen nyerte meg.
A 212.5 kilométeres La Chataigneraie-Tours szakaszon a három bátor meglépő a holland Erik Dekker (Rabobank), a francia Nicolas Portal (AG2R) és a svájci Rubens Bertogliati (Saunier) volt, akik 70 kilométerrel a rajt után már öt és fél perccel tekertek a mezőny előtt. Mint utóbb kiderült, ez volt a legnagyobb előnyük, ugyanis a boly szép lassan beindult, és hamarosan már a szökevények nyomában tekert.
A trió tagjai közül a 35 éves holland versenyző volt a legtapasztaltabb, hiszen nyert már szakaszt (nem is egyet) a Tour de France-on, ráadásul tavaly diadalmaskodott a Párizs-Tours Világkupa-versenyen, amelyen ugyanott volt a befutó, mint hétfőn. Bertogliatival kapcsolatos érdekesség, ő viszont csak pénteken tudta meg, hogy indulhat a Touron.
Szavazás
Aztán 15-20 kilométerre a céltól a boly megint "rántott egyet", percen belülre kerültek a szökevények, akik közül Bertogliati hamarosan feladta a küzdelmet, ugyanakkor Dekkert és Portalt csak a példátlanul hosszú, csaknem két és fél kilométeres célegyenesben sikerült megfogni. Ezt követően még egy hamvába holt Cancellara-meglódulást jegyezhettünk fel, majd működésbe léptek a sprinterek vonatai. (Itt mondjuk el, hogy a Tour története során ez volt a hetedik alkalom, hogy Tours-ban ért véget egy szakasz. Ezt megelőzően 1955-ben a belga Jan Brankart, 1957-ben a francia André Darrigade, 1961-ben újra Darrigade, 1970-ben az olasz Marino Basso, 1992-ben a francia Thierry Marie, 2000-ben a holland Leon van Bon győzött ebben a városban.)

Sprintbefutó után az idén másodszor is Boonen ünnepelhetett a francia körversenyen
Eddig nagyszerű eredményeket értem el, bár titokban reménykedtem benne, hogy meg tudom nyerni ezt a két etapot. A következő hét nagyon kemény lesz, bizonyos szakaszokon meghúzom majd magam a mezőnyben, megpróbálok tartalékolni az erőmmel, mert az a célom, hogy véglegesen megszerezzem a zöld trikót."
92. Tour de France
3. szakasz, La Chataigneraie-Tours (212.5 km): 1. Tom Boonen (belga, Quick Step) 4:36:09 (átlag: 46.19 km/ó), 2. Wrolich (osztrák, Gerolsteiner) azonos idővel, 3. O’Grady (ausztrál, Cofidis) a. i., 4. Eisel (osztrák, Française Des Jeux) a. i., 5. Davis (ausztrál, Liberty Seguros-Würth) a. i., 6. Förster (német, Gerolsteiner) a. i., …34. Ullrich (német, T-Mobile) a. i., …50. Bodrogi László (magyar, Crédit Agricole) a. i., …56. Zabriskie (amerikai, CSC) a. i., …87. Armstrong (amerikai, Discovery Channel) a. i.
Az összetettben: 1. (sárga trikóban) David Zabriskie 8:48:31, 2. Armstrong 2 mp h., 3. Bodrogi László 47 mp h., 4. Vinokurov (kazah, T-Mobile Team) 53 mp h., 5. Hincapie (amerikai, Discovery Channel) 57 mp h., 6. Landis (amerikai, Phonak) 1:02 p h., …12. Ullrich 1:08 p h. A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Tom Boonen 70 pont, 2. O’Grady 50, 3. Wrolich 49, …17. Bodrogi László 18. A hegyi pontversenyben: 1. (pöttyös trikóban) Erik Dekker 6 pont, 2. Voeckler (francia, Bouygues) 5, 3. Bertogliati (svájci, Saunier) 4. A csapatversenyben: 1. CSC (dán) 26:27:44, 2. Discovery Channel (amerikai) 4 mp h., 3. Phonak (svájci) 1:33 p h., …8. Crédit Agricole (francia) 2:50 p h. ----
Kedden a Tour de France egyetlen csapatidőfutama vár a mezőnyre. A kilenctagú együtteseknek Tours és Blois között 67.5 kilométert kell teljesíteniük, szinte teljesen sík útvonalon. Az első 48 kilométer (a Loire folyó partján) tökéletesen lapos, aztán a hajrában egy-két kisebb emelkedő nehezíti majd a versenyzők dolgát, mielőtt beérnének a célba. Az etap során sem a hegyi-, sem a sprintpontversenyben nem lehet pontokat szerezni.
Érdekesség, hogy csak az első helyezett kapja meg a valós idejét, a többi csapat 20, 30, 40 és így tovább másodpercet kap a győzteshez képest, így a huszadik együttes hátránya is csak 3 perc lesz az etapon. (Természetesen ha egy gárda ennél kisebb különbséggel ér célba, akkor minden versenyző a valós idejét kapja.)
A szakértők szerint két csapat küzd majd a részsikerért: az Armstrong-féle amerikai Discovery Channel és Ivan Basso együttese, a dán CSC. A bukmékereknél is ennek a két együttesnek a legjobbak az esélyei a diadalra, mögöttük a Phonak és Jan Ullrich alakulata, a T-Mobile harcolhat a harmadik helyért, meg persze Bodrogi László teamje, a Crédit Agricole. A hírek szerint egyébként az említett gárdák a múlt héten szinte kivétel nélkül edzettek ezen az útvonalon.
Tv: ARD, 15:00 (élő), Eurosport, 15:00 (élő), RAITRE, 15:00 (élő). Internet: www.letour.fr ---- "A terveimnek megfelelően megpróbáltam pihenéssel tölteni a hétfői napot, de azt kell mondanom, hogy azért így is elég fáradtan értem a célba. A szakasz elején nagy volt az oldalszél, aztán elfordultunk, és onnan kezdve hátszelünk volt, ami jólesett. Nincsen szabály arra, hogy hol tekerjen az ember a bolyon belül, amikor pihenni akar, ennek megfelelően én is hol elöl, hol középen, hol hátul voltam, de arra azért mindig ügyeltem, hogy a szél ne zavaron.
A hétfői szakasz ugyan elvben sík volt, de érdekes módon folyamatosan hullámzott az aszfalt, főleg a vége felé, amikor volt egy irgalmatlanul hosszú egyenes, amely sohasem akart véget érni, és amely tele volt emelkedővel és lejtővel. Szerintem azért is fáradtam el a vártnál talán egy kicsit jobban, mert elég magas volt az átlagsebesség a szakasz során.
Kedden nagyon nehéz etap vár ránk, de úgy érzem, hogy az esélyesek között említhetem a Crédit Agricole-t is, úgy számolom, hogy az első öt között érhetünk célba. A legnagyobb vetélytárs kétségkívül a CSC, a Discovery, a T-Mobile és a Phonak lesz, de biztos vagyok benne, hogy mi is letesszük majd a névjegyünket.
Még nem beszéltük meg, milyen taktikával versenyzünk, hogy nekem többet kell-e elöl tekernem, mint a többieknek, de ez azon is múlik, ki hogyan érzi majd magát. Az biztos, hogy két-háromszáz méterenként váltjuk egymást elöl, és nagyon remélem, hogy egyikünk sem marad le, roppant fontos lenne, hogy mind a kilencen együtt érjünk célba.
A tavaly bevezetett új időszabály szerintem nem kedvez nekem, én jobban örülnék annak, ha mindenki a valós idejét kapná meg a csapatidőfutam után is." ---- Merckx Armstrongot választja
Minden idők legnagyobb kerékpárosa, a belga Eddy Merckx szerint Jan Ullrichnak nincs esélye az idei Touron Lance Armstrong ellen. A Spiegel című német lapnak adott interjújában Merckx azt mondta, szerinte az amerikai az idén is nyer, "mert ő a legjobb", míg Ullrich "hiába tehetséges, az nem elég". A "kannibál" arra a kérdésre, hogy Armstrong erősebb-e nála, így válaszolt: "A magam korában talán én voltam a legjobb, ma Lance a legjobb. Ennyi."
Sosenka nekifut
Az olasz Acqua e Sapone csapat hétfőn közleményben jelentette be, hogy versenyzője, Ondrej Sosenka július végén megpróbálja megdönteni az egyórás kerékpározás világcsúcsát. A 30 éves cseh kerékpárosnak az angol Chris Boardman 2000 októberi rekordját kellene felülmúlnia: az angol kerekes Manchesterben 49 441 métert tett meg hatvan perc alatt. (Mint ismeretes, a rekordot csak hagyományos kerékpárral lehet felállítani. Boardman tartja az abszolút csúcsot is: 56.375 kilométert ért el 1996-ban.) Az Acqua e Sapone közleményéből nem derül ki a világcsúcskísérlet helyszíne és pontos időpontja.
Petacchi eligazol?
Egyre nehezebb helyzetben van Alessandro Petacchi csapata, a Fassa Bortolo, amelynek névadó szponzora csökkenteni akarja a kiadásait. Elképzelhető, hogy a csapat jövőre már más néven fut, az viszont biztosra vehető, hogy a kerete alaposan megváltozik majd: Bruseghin hamarosan aláír a Lampréhoz, a luxemburgi Kirchen a Liquigasszal tárgyal, Flecha iránt a Rabobank és a Gerolsteiner érdeklődik, míg Cancellarát a CSC és a Discovery is vinné - utóbbi évi 900 000 eurós fizetésért. A legtöbb érdeklődő persze Ale-jet, azaz az idei Tourról egyébként hiányzó Petacchi körül röpköd: a Domina Vacanze, a Liquigas és a T-Mobile is tárgyalt már a sprinterrel. (A németeket a télen alighanem elhagyja majd Zabel, aki a Phonakhoz akar szerződni.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





