Világjátékok: Nagy Ágnes pótolhatja Székely Andreát

2005.06.09. 12:35
Címkék
Kedden jelentették be, hogy a Világjátékokra kvalifikációt szerzett uszonyosúszó versenyzők közül Székely Andrea térdsérülése nem gyógyult meg, emiatt visszalépni kényszerült a versenytől, s egyben nagyon eredményes pályfutását is lezárta.

A Világjátékokon szereplő magyar uszonyosúszó csapat létszáma és az eredményes női váltó szereplése érdekében a szövetség szakmai irányítója azonnal a Világszövetség vezetőihez fordult, hogy biztosítsák a lehetőségét annak, hogy a sérülés miatt kényszerből visszalépett versenyzőnk helyett új csapattag kerüljön be a csapatba.

Ludvigh Zoltán a Nemzeti Sportszövetség Kommunikációs Irodája kérdésére elmondta: " Remélem, hogy rövidesen pozitív választ kapunk erre a kérésre, mindenesetre Nagy Ágnes a Debreceni Búvár Klub versenyzője készen áll a beugrásra és ennek a nem várt feladatnak a teljesítésére."

A Világjátékokra készülő magyar csapat honlapja:www.vilagjatekok.hu
Legfrissebb hírek

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
10 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
17 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
30 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
32 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
33 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
44 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
1 órája