Internazionale: mégis jön Solari?

2005.06.08. 15:18
Címkék
A történelem ismétli önmagát. Az olasz bajnoki bronzérmes, BL-ben rajthoz álló Internazionalénál ismét komolyan felvetődött a Real Madrid argentin légiósának, Santiago Solarinak (képünkön) a neve, mint lehetséges erősítés.

Mancini, a kék-feketék vezetőedzője elismerően nyilatkozott a támadó középpályásról, mondván: ő az a játékos, akire az Internek a legnagyobb szüksége van.

Ám ne feledjük, Solari már a Ronaldo-transzfer - a brazil csatár ugyancsak az Intert cserélte a Realra - egyik ütős eleme volt három évvel ezelőtt, ám a játékossal nem tudtak megegyezni a milánóiak és ő a spanyol fővárosban maradt. A madridiaknak így némi huzavona után még pluszba fizetniük kellett a különbözetet, amit az argentin játékos árában letudtak volna. Solari pedig azóta, ahogy addig is csak a kezdőcsapat közelében van, de nem benne.

Bár az érintett nyilatkozataiban a mai napig kitart amellett, hogy jó jól érzi magát a Realban, előbb-utóbb biztosan elgondolkodik azon: az ő képességeivel a kontinens, de talán a világ legjobbjai között lehetne, nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban, ha állandó játéklehetőséget kapna. Ha nem a Real Madridban, akkor más európai élcsapatban.
Legfrissebb hírek

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
2 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
3 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
13 perce

Bartucz két gólt is lőtt, a szünetben öttel vezetünk Koszovó ellen Ferizajban

Kézilabda
18 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
31 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
41 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
45 perce