Rickardsson jól döntött

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
2005.05.30. 22:32
Címkék
A Szlovén Nagydíjjal folytatódott a salakmotoros Grand Prix-sorozat, és erről a viadalról több okból is sokáig beszélnek majd a szurkolók. Annak ellenére, hogy a verseny kiélezett csatákat hozott, a futamok nem hozták tűzbe a drukkereket, ugyanis nem sok előzést láthatott a nagyérdemű. Egészen a 16. etapig tartott a vegetálás, ezt követően azonban mintha arra törekedtek volna a vaspapucsosok, hogy pótolják, amit addig elmulasztottak. Az első elődöntőben óriási meglepetésre a mindössze 22 éves Zagar lelépte a sztárokat, győzelme finálét ért, ugyanúgy, ahogy Pedersen második helye. Sullivan - aki megnyerte az alapversenyt - csak negyedikként ért célba. A másik elődöntőben a favorit Rickardsson némi meglepetésre a piros startpozíciót választotta (a viadalon túlnyomó többségben a kék starthelyről nyertek a pilóták), s végül be kellett érnie a második helyezéssel, ugyanis Crump a kék startpozícióból lerajtolta. A legjobbak futama előtt ismét Ricko választhatott először starthelyet, és óriási meglepetésre újfent a legbelső pozíció mellett döntött. De ő tudta, hogy miért, ugyanis az első kanyarból már elsőként jött ki, és nyert. A második N. Pedersen lett, megelőzve az ifjú szlovén Zagart, aki számára ez is remek eredmény, hiszen szabadkártyásként érte el.Szlovén Nagydíj, salakmotoros GP-futam
Az élcsoport: 1. Tony Rickardsson (svéd) 25 pont, 2. N. Pedersen (dán) 20, 3. Zagar (szlovén) 18, 4. Crump (ausztrál) 16, 5. Sullivan (ausztrál) 13, 6. Gollob (lengyel) 10
1Az állás: 1. Rickardsson 70, 2. Crump 59, 3. N. Pedersen 46, 4. Adams (ausztrál) 42, 5. Lindbäck (svéd) 27, 6. Hancock (amerikai) 25
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2 órája