Kunos Péter a szövetség élén

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2005.05.29. 00:35
Címkék
"Hölgyeim és uraim! Sajnos nincs meg a határozathozatalhoz szükséges létszám, ezért a kezdést egy órával elhalasztjuk"- ezekkel a szavakkal fordult Ambrus Zoltán főtitkár a megjelentekhez a Magyar Sakkszövetség szombati tisztújító közgyűlésén délelőtt 10 órakor. A 213 szavásra jogosultnak a fele sem jelent meg, pedig igen fontos változások elé nézett a szövetség, így kissé érthetetlen volt az alacsony létszám. Egy órával később aztán már rendben elkezdődhetett a tanácskozás.
Kisebb-nagyobb viták után a jelenlévők egyszerű többséggel elfogadták a 2004. évre vonatkozó szakmai beszámolót, melynek kapcsán a leköszönő testületet számos kritika érte, főként a különböző forrásoktól kapott támogatások elosztása váltott ki indulatokat.Ezután következhetett a fénypont, vagyis az elnökség megválasztása. Azt már mindenki tudta, hogy az eddig elnöklő Leisztinger Tamás (aki meg sem jelent az eseményen) nem indul újra, mondván, hogy nem érzi a többség támogatását, így pedig nincs sok értelme a munkájának. Csupán egyetlen új jelölt akadt, Kunos Péter, aki Leisztinger előtt egyszer már betöltötte ezt a posztot.A titkos szavazás végül nem hozott meglepetést, Kunos Péter megnyerte az ellenjelölt nélküli "csatát". A régi-új elnök még a voksolás előtt sportszerűen felkérte az előző időszakban a szakmai igazgatói állást betöltő Kállai Gábort, hogy elnökségi tagként vegyen részt a szövetség munkájában, ám Kállai hiába fogadta el a felkérést, a küldöttek végül nem szavazták be a 12 tagú vezetőségbe. Az alelnök Horváth Tamás lett.Kunos elmondta, hogy már tárgyal egy szponzorral, aki hajlandó lenne évi tízmillió forintot adni a szövetségnek, ám további konkrétumokkal nem szolgált.
Legfrissebb hírek

Szatmári András az Eb előtt: Képesek vagyunk nyerni!

Egyéb egyéni
9 perce

Christian Pulisic nyilatkozott a sérüléséről

Foci vb 2026
11 perce

Paraguayi kapitány: leiskoláztak bennünket

Foci vb 2026
52 perce

Aranyos Imre élete ajándékának tekinti, hogy Csank János keze alatt futballozhatott

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdákat és stoplis cipőket loptak az angol válogatottól Kansas Cityben

Foci vb 2026
1 órája

Pochettino: Pulisic kapott egy rúgást a vádlijára, nem akartam rizikózni

Foci vb 2026
1 órája

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája

Az USA felül-, Paraguay alulmúlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik