Vb-mezőny Mogyoródon

T. A.T. A.
2005.05.27. 21:41
Címkék
Az idény legrangosabb hazai eseményére készül a gyorsasági motoros mezőny - az immár évek óta hagyományos hungaroringi Európa-bajnoki futamot rendezik meg a hét végén.
A pilóták három kategóriában küzdenek a kontinensbajnoki pontokért, s hogy a nézők számára még izgalmasabb legyen a hétvége, megmutatja magát a roppant látványos futamokra képes oldalkocsis világbajnokság mezőnye is.A 18 induló között a legnagyobb név a tízszeres világbajnok Steve Webster, aki az idén is címvédésre készül, de rajta kívül is vannak még nagy bajnokok a mezőnyben.A pilóták egyébként már csütörtökön megérkeztek a mogyoródi versenypályára, és bár a depo többi "lakója" is sok mindent látott már az évek során, erre a látványra azért mindenki felkapta a fejét. Az oldalkocsis gépek ugyanis már-már Formula-1-es szintű technikát képviselnek, így van rajtuk néznivaló bőven.Az Európa-bajnoki küzdelmeket tehát három kategóriában rendezik meg - 125 kcm, szupersport, illetve 250 kcm -, de ezek közül csak az előbbi kettőben lesz magyar induló. A 125-ös mezőnyben Magda Attila, Győrfi Alen és Kovács Nikolett közül előbbinek a dobogóra is lehet esélye, csakúgy, mint a szupersportosok között Székely Zsoltnak. Betétfutamként szerepel a programban a szuperstock 600-as Európa-kupa, amelynek mezőnyében hét magyar is helyet követel, a szakemberek szerint vb-menőnk, Talmácsi Gábor fivérétől, Talmácsi Gergőtől várhatunk jó produkciót. A mogyoródi versenypályán ma tartják az időmérő edzéseket, vasárnap 9 órától a bemelegítő tréningek lesznek, a versenyfutamok pedig 12 órakor kezdődnek. A belépőjegyek ára 3000, korlátozott számban 8000-ért depójegyek is kaphatók.
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
1 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
1 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
1 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
2 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik