Sakk: váltás a szövetségben?

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2005.05.27. 23:59
Címkék
Tisztújító közgyűlést tartanak ma a hazai szövetségben, ugyanis a mostani apparátus négyéves hivatali ideje lejárt. Az eddigi elnök, Leisztinger Tamás nem folytatná tovább a munkát, mondván: nem szeretne újabb ciklust vállalni úgy, hogy nem támogatja mindenki, vagy legalábbis az érintettek túlnyomó többsége.
Az elnöki szék legfőbb várományosa az a Kunos Péter, aki Leisztinger előtt majdnem egy évtizedig irányíthatta a szövetséget. Kunos amellett, hogy hivatalosan az egyetlen induló, kész tervekkel állt elő.Bár a "nevezési" határidő már lejárt, a szabályok szerint akár a helyszínen is lehet javaslatot tenni az elnök személyére, tehát a még regnáló Leisztinger is meggondolhatja magát, és további jelöltek is felbukkanhatnak. Kunos Péter mellett előtérbe került Horváth Tamás is, ő az alelnöki titulusért szállhat harcba. A "miért lennénk mi jók és miért lennétek ti rosszak" vita már régóta folyik a trónkövetelők és az uralkodók között, és ahogyan annak lennie kell, az előbbiek támadnak, utóbbiak védekeznek. Az egyik vádpont úgy szól, hogy Leisztinger csak formálisan látja el az elnöki teendőket, és nem is igazán érdekli a játék. Egy másik fronton azt hozzák fel, hogy a szövetség erősen antidemokratikus rendszerben működik, a támogatások elosztása nem igazságos. A védekezők azzal vágnak vissza, hogy egy nem tiszta előéletű ember, még ha nagyon szereti is ezt a játékot, ne kapjon ekkora hatalmat. Meg azzal, hogy Kunos már nem az az ember, aki régen volt, csak locsog, és terveihez nincs meg az anyagi fedezet.Továbbá vita folyik a támogatási pénzekről, hogy az államtól kapott juttatásokat hogyan osszák szét, ki mennyit kapjon és miért. Beszélnek erkölcstelenségekről, korrupcióról, ki mit ígért és mit tartott meg belőle, nem kerülve a személyeskedéseket sem. Igazságot nehéz tenni, de nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy minél előbb lehiggadjanak a felek, és, hogy ma olyan döntés szülessen, amely mindenkinek megfelel, és nem riasztja el a támogatókat.Mert rájuk igazán nagy szüksége van a hazai sakkozásnak.
Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
12 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
54 perce

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
57 perce

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája