Palik László: mint egy teve

T. A.T. A.
2005.05.26. 22:40
Címkék
A kétszeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel eddig százszázalékos a Marokkó-ralin (kettőből két szakaszt megnyert), a motoros Cyril Despresnek azonban gondja volt, úgyhogy a két-kerekűeknél Isidre Esteve-Pujol vette a kezébe az irányítást.
Palikék hat helyet jöttek elôre
Palikék hat helyet jöttek elôre
Palikék hat helyet jöttek elôre
Palikék hat helyet jöttek elôre
Palikék hat helyet jöttek elôre
Palikék hat helyet jöttek elôre

A magyar versenyzőknek jó napjuk volt, mind az autós, mind a motoros indulónk felzárkózott az összetettben. A Palik László, Darázsi Gábor kettős a 18. pozícióból a 12.-re küzdötte fel magát. "A pálya első negyedében nagyon nehéz volt az autónk, mert jó sok üzemanyagot cipeltünk - mondta Palik. - Úgy éreztem magam, mint egy teve, amelyiknek túlsúlyos a púpja. Körülbelül a századik kilométertől azonban megszűnt ez a probléma, és bár jó nagy forgalom volt a pályán, emiatt sokszor porban autóztunk, alapvetően jó ritmust diktáltunk. Az eredménnyel elégedett vagyok, de semmit sem szabad elkiabálni."

Főleg úgy, hogy pénteken rendkívül nehéz nap vár a mezőnyre - dűnékkel teletűzdelve. Azt hihetnénk, hogy a Dakart is megjárt pilótáknak ez nem okozhat gondot, csakhogy a homok ilyenkor nyáron jóval puhább, mint télen. Tartanak is tőle mindannyian. Hermann Henrik is, aki a 24. helyről a 18.-ra jött előre.

"Tegnap már elég meleg volt a pályán, de alapvetően azért lendületesen lehetett közlekedni - mondta Hermann. - Persze, volt egy-két becsapós rész, amikor a gyors szakasz végén lelépők következtek, és aki azokat elnézte, az hatalmasat esett. Volt, akit a mentőhelikopter vitt el. Nekem szerencsém volt, remélem, a mai dűnés részeken is az lesz, mert még csak szokom a nagymotort."

Marokkó-rali, Vk-futam
2. nap, Oued Chebika-Layounne (szelektív szakasz: 351 km, összekötő szakasz: 71 km). Autósok: 1. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 3:14:12, 2. Saby, Perin (francia, Volkswagen Touareg) 45 másodperc hátrány, 3. Schlesser, Debron (francia, Schlesser Buggy) 3:28 perc h., …14. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan Pick-Up) 37:51 p h. Motorosok: 1. Esteve-Pujol (spanyol, KTM) 3:35:50, 2. Casteu (amerikai, KTM) 9:12 p h., 3. De Gavardo (chilei, KTM) 10:44 p h., …16. Hermann (magyar, KTM) 1:15:06 óra h.
Az állás. Autósok: 1. Peterhansel, Cottret 6:03:16, 2. Saby, Perin 1:50 p h., 3. De Villiers, Thorner (dél-afrikai, svéd, Volkswagen Touareg) 11:15 p h., …12. Palik, Darázsi G. 1:09:46 p h. Motorosok: 1. Esteve-Pujol 6:41:39, 2. De Gavardo 15:07 p h., 3. Casteu 21:11 p h., …18. Hermann 2:34:08 ó h.
Legfrissebb hírek

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
18 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
8 órája