Polgár-remi Ponomarjovval

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2005.05.20. 01:00
Címkék
A hetedik forduló küzdelmeire került sor csütörtökön a bolgár fővárosban zajló szupertornán. A viadal egyeten magyar résztvevője, Polgár Judit azzal a Ruszlan Ponomarjovval mérkőzött, akivel az első körben remizett. Azóta nagyot fordult a világ az ukránnal, hiszen akkor még sereghajtó volt, a hatodik játéknapot követően viszont már éllovas lett. Ponomarjov nagyon elkapta a fonalat, a legutóbbi két fordulóban győzni tudott, és ennek köszönhetően vette át a vezetést.
Polgárra tehát nehéz feladat várt: meg kellett állítania az exvilágbajnok menetelését. Ez pedig sikerült is, a két fél rövid küzdelem után, egy elméleti remi végjátékban megosztozott a ponton.A világbajnok Vlagyimir Kramnyik ritkán látható nagy baki után kényszerült feladni partiját Viswanathan Anand ellen. Kettejük összecsapása egy darabig a jól megszokott mederben haladt, amikor Kramnyik teljesen érthetetlen módon tisztet nézett el. Ez pontosan a 20. lépésben történt, és már nem volt értelme a folytatásnak, az orosz világbajnoknak kezet kellett nyújtania.A harmadik találkozón Veszelin Topalov legyőzte Michael Adamst és ezzel utolérte Ponomarjovot az első helyen. Pénteken Polgár Judit a világos figurákat vezetheti, ellenfele Topalov lesz.M-TEL MASTERS NEMZETKÖZI SZUPERTORNA
(átlagértékszám: 2747, XX. kategória), SZÓFIA. 7. forduló: Polgár Judit (magyar, Élő-pont: 2732)-Ponomarjov (ukrán, 2695) döntetlen, Anand (indiai, 2785)-Kramnyik (orosz, 2753) 1:0, Adams (angol, 2737)-Topalov (bolgár, 2778) 0:1. Az állás: Ponomarjov és Topalov 4-4 pont, Polgár és Anand 3.5-3.5, Kramnyik és Adams 3-3

53. NÔI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, SZEGED.
7. forduló. Még nem közölt eredmény: Décsey Kata (Élő-pont: 2151)-Albert Kornélia (2171) döntetlen. 8. forduló: Domány Zsófia (Élő-pont: 2056)-Gara Anita (2400) 0:1, Rudolf Anna (2210)-Lakos Nikoletta (2342) 0:1, Schneider Veronika (2241)-Décsey Kata döntetlen, Gara Tícia (2296)-Ignácz Mária (2195) 1:0, Albert Kornélia-Mádl Ildikó (2375) döntetlen. Az állás: Lakos 6.5 pont, Mádl 6, Gara A. és Schneider 5.5-5.5, Gara T. 4.5, Ignácz és Rudolf 4-4, Domány 2, Décsey és Albert 1-1

ELSÔ SZOMBAT NEMZETKÖZI TORNA, BUDAPEST.
Nagymestercsoport. Az élcsoport végeredménye: 1. Csernyisov (orosz) 8 pont, 2. Nguyen Ngoc (vietnami) 7, 3. Koneru (indiai) 7, 4. Hoang Trang (vietnami) 7, 5. Bérczes (magyar) 7
Legfrissebb hírek

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
26 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik