Formula-1: Lauda szerint a Renault és Alonso tökéletes

2005.05.19. 11:15
Címkék
Az egykori háromszoros világbajnok Niki Lauda már nem számol Michael Schumacherrel a világbajnoki címért folyó harcban, az osztrák szaktekintély szerint a Renault és Fernando Alonso ebben a szezonban "tökéltetes".

"Az, amit most csinálnak, arra a dominanciára emlékeztet, amelyet a Ferraritól láthattunk az utóbbi években" - mondta Lauda a Bild am Sonntag című lapnak. A "teknősbékának" is nevezett osztrák nem is olyan régen még azt írta a Bildben, hogy a Ferrari és Schumacher biztosan feltámad, és ugyanolyan erős lesz, mint tavaly.

Lauda nem hiszi, hogy a hétszeres német világbajnok feladná a küzdelmet, éppen ellenkezőleg!

"A jelenlegi helyzet hihetetlenül motiválja őt - folytatta. - Számára ez a legnagyobb kihívás azóta, hogy 2000-ben először megnyerte a világbajnoki címet. Egyszer még mindenképpen visszakapaszkodik az élre. A végső győzelem vagy a pénz őt már egyáltalán nem érdekli."

Lauda úgy gondolja, hogy Schumacher számára a visszavonulás gondolata most éppen a fentiek miatt nem aktuális.

"Ilyesmit nem tervez, ezzel még ráér. Ha Michael azt veszi észre, hogy már nem leli örömét a versenyzésben, akkor abbahagyja. De erről most még nincsen szó."



Szavazás

Ön szerint ki nyer Monte Carlóban?

Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
7 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
32 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
56 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája