Polgár legyőzte Adamst

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2005.05.18. 23:39
Címkék
Polgár Judit feljött az élmezônybe
Polgár Judit feljött az élmezônybe
Polgár Judit feljött az élmezônybe
Polgár Judit feljött az élmezônybe
Polgár Judit feljött az élmezônybe
Polgár Judit feljött az élmezônybe
Megtört a rossz sorozat, és végre Polgár Judit-győzelemmel ért véget egy forduló a szófiai tornán. A szerdai játéknapon a női világranglista vezetője azzal az Adamsszel játszott, akivel az első körben remizett. Polgár akkor a sötét figurákat irányíthatta, így ezúttal a világos oldalon foglalhatott helyet, Adams pedig a sötéten. Ezzel a színelosztással legutóbb az idén januárban mérkőztek egymással, és akkor is döntetlen lett a parti vége.
Ezúttal minden másképpen alakult. Adams túlságosan is nagyvonalúnak bizonyult a meccs során, így nem csoda, hogy Polgár könnyedén gyalogelőnyre tett szert. A játszma hátralevő részében pedig már nem okozott gondot az előny érvényesítése. A magyar nagymester ezzel a ponttal már nem nyeretlen, ráadásul feljött a második helyre.

Ami a többi párharcot illeti: a két legmagasabb értékszámú játékos rangadóján Veszelin Topalov legyőzte Viswanathan Anandot. A nap meglepetését pedig az exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov szerezte, aki legyőzte a klasszikus sakk trónján jelenleg is ülő Vlagyimir Kramnyikot. A világos színnel játszók tehát taroltak, ennek köszönhetően pedig teljesen átrendeződött a mezőny. Az élre a nemrég még utolsó Ponomarjov került, a második helyen pedig négyes holtverseny alakult ki. A sereghajtó Anand lett.

A következő fordulóban Polgár éppen Ponomarjovval mecscsel és a világos figurákat irányíthatja majd.

M-TEL MASTERS NEMZETKÖZI SZUPERTORNA
(átlagértékszám: 2747, XX. kategória), SZÓFIA

6. forduló: Polgár Judit (magyar, Élő-pont: 2732)-Michael Adams (angol, 2737) 1:0, Ponomarjov (ukrán, 2695)-Kramnyik (orosz, 2753) 1:0, Topalov (bolgár, 2778)-Anand (indiai, 2785) 1:0. Az állás: Ponomarjov 3.5, Polgár, Adams, Topalov és Kramnyik 3-3, Anand 2.5
Legfrissebb hírek

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
22 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik