A CSZKA megnyerte az UEFA-kupát

2005.05.18. 22:40
Címkék
A labdarúgó UEFA-kupa döntőjét a talán valamivel esélytelenebbnek vélt CSZKA Moszkva nyerte.

A portugál Sporting CP hazai pályán fogadhatta az orosz gárdát, és az első félidőben meg is szerezték a vezetést Rogerio látványos bombagóljával. Ebben a játékrészben minden csapatrészben felülmúlták ellenfelüket, a moszkvaiaknak szinte momentumaik sem voltak.

A szünet azonban hatalmas változást hozott: egy szabadrúgás utáni fejessel egyenlített a CSZKA, majd az ihletetten játszó brazil Carvalho parádés gólpassza után a vezetést is megszerezték, ezután pedig már remekül védekezve, biztosan őrizték előnyüket. Egy kontraakcióból aztán Carvalho harmadik előkészítése után Wagner Love biztosította be a győzelmet.

A CSZKA Moszkva az első orosz csapat, amely nemzetközi kupát tudott nyerni. Korábban szovjetként az ukrajnai Dinamo Kijev kétszer, a grúz Dinamo Tbiliszi egyszer nyerte meg a Kupagyőztesek Európa Kupáját.

Sporting CP-CSZKA Moszkva 1-3 (1-0)
Gólszerzők:
Rogerio (28.) ill. A. Berezuckij (57.), Zsirkov (65.), Love (75.)




Az NSO ajánlja:

UEFA-kupa 2004-2005

Egyenes kieséses rendszer

Csoportkör: eredmények, tabellák

Az összes eredmény:
1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 1. forduló

Futball-lexikon
Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
22 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
46 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
9 órája