Vasas-Nyíregyháza: újabb felvonás

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2005.05.17. 00:35
Címkék
"Jó a csapat Karancsalján, hajrá, hajrá, Salgótarján!" - énekli parodisztikus műdalában a Füsti Fecskék zenekar. De melyik a jobb csapat? A miskolci vagy a nyíregyházi hölgykoszorú? A női Magyar Kupa salgótarjáni négyes döntőjének első összecsapásán a borsodiak az első pillanattól rendkívül lelkesen játszottak, a szabolcsiak pedig mintha a bajnoki döntő Folyondár utcai ötödik meccsén ragadtak volna&
A papírforma alapján jobb csapat az NRK, ám ez a pályán egyáltalán nem látszott. A szimpatikusan küzdő MVSC izgalmas hajrát követően megérdemelten szerzett előnyt. A második részben már a Nyíregyháza is jól játszott, így kiváló mérkőzés kerekedett az első elődöntőből. Mezőnyben jól dolgoztak a miskolciak, nyírségi oldalon beindult az első számú bombázó, Kapuvári Melinda, és egy újabb izgalmas finis után összesítésben egyenlő volt az állás. Érdekesen játszott a borsodiak ukrán feladója, Natailja Papizsanszkaja. Az előkészítő több labdát passzolt, illetve ütött át második érintésből, mint amennyit feladott, ez az egyéni stílus általában sikeres volt. A kiegyensúlyozott harmadik szett ismét szoros végjátékot hozott, ezt ismét az NRK bírta jobban, így immár Ludvig Zsolt csapata vezetett. Kapuvárin és Erdősnén kívül a csereként beállt Katona Brigitta is remekelt a nyíregyházi csapatban. Az MVSC továbbra is szimpatikusan küzdött, így az előzőekhez hasonlóan a negyedik szettben is együtt haladtak a felek. Vérbeli pontpárbaj alakult ki a pályán, a nyírségiek közül a már említett Kapuvári, miskolci részről pedig Kovács Eszter röplabdázott ellenállhatatlanul. A periódus vége újra kiélezett volt, ezúttal a Miskolc volt "élesebb", így következhetett a rövidítés. Az utolsó etapban a csapatkapitány, Erdősné Balogh Erika rutinja és remek centertámadásai repítették az NRK-t, a címvédő nyírségiek végül megnyerték a találkozót, amellyel kapcsolatban külön öröm volt a nemzetközi színvonalú játékvezetés.

Mi döntött csapata javára?
Ludvig Zsolt, az NRK edzője:
Csak az ötödik szettben tudtuk megfogni a miskolciak legjobbját, Kovács Esztert, és ez döntő jelentőségű volt. Gratulálok a Miskolcnak remek játékához.

Ezt a napot a röplabdasport szerelmeseinek találták ki Salgótarjánban, hiszen a rendkívül izgalmas, fordulatos és színvonalas NRK-Miskolc meccs után 45 perc késéssel kezdődött a fővárosi örökrangadó, a Vasas-BSE ütközet. Horváth Dóra ismét nem volt a pályán a BSE-ben a kezdő sípszó megszólalásakor, a madarak immár nem csiripelik, hanem hetek óta üvöltik, hogy a fiatal kiválóság az aktuális ellenféllel, a Vasassal tárgyal. Nyári Virág sem lépett pályára, a Vasas rangidőse el sem utazott Nógrádba, mert a bokájában mélyvénás trombózis alakult ki. Az őt helyettesítő Kovács Tímea szerezte a Vasas első pontját, és a folytatásban is fantasztikusan játszott. A színvonalas, küzdelmes, izgalmas első játszma finisében Kasziba István a BSE mestere kétszer időt kért, és bevetette szuperfegyverét, Horváth Dórát, 25:20-ra a szettet mégis a parádézó Vasas nyerte. "Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok!" - éltette Józsáékat az ötvenfős óbudai szurkolótábor.

Horváth Dóra a második szettben már nem kegyelmezett, életveszélyesen bombázta a Vasas térfelét. A városmajoriak részéről Mátrai és Várhegyi is jól játszott, a Vasasban viszont szinte mindenki remekelt, Pethő a szett végén helyrehozta korábbi hibáit, így már 2:0-ra vezetett a bajnok. A Vasast egyszerűen jó volt nézni! Remek játék, tökéletes teljesítmények, hazai hangulat, mosolygó játékosok és egy szárnyaló csapat. Mindeközben a BSE sem henyélt, sőt, Várhegyiék küzdöttek, számos alkalommal jó megoldást választottak, ezért volt kiemelkedően színvonalas a találkozó. Mindent megpróbáltak a városmajoriak, de ezt a Vasast ezen a napon senki és semmi nem győzhette le. Ma délután hat órától következhet a Magyar Kupa döntője, leánykori nevén, a bajnoki finálé hatodik felvonása, hiszen a Vasas és a Nyíregyháza az Extraliga végjátéka után a kupadöntőben is randevút ad egymásnak.

Hogyan tudtak ilyen csodálatosan játszani?
Kovács Tímea, a mérkőzés legjobbja:
Egy héttel a bajnoki győzelmünk után morálisan, mentálisan, de még fizikailag is a csúcson vagyunk. Ennek a csapatnak nem kell félnie senkitől, célunk természetesen a kupagyőzelem.
Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
13 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
24 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
27 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
34 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
39 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
41 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
53 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
57 perce