Elkeltek a BL-helyek

K. Zs.K. Zs.
2005.05.17. 00:12
Címkék
A hét végén megrendezett 36. fordulóban eldőlt, hogy a Lyon mellett a Lille és a Monaco képviseli majd Franciaországot a Bajnokok Ligája következő kiírásában - a hátralévő két játéknap hivatott eldönteni, melyiküknek jut a második hely, azaz melyikük menekül meg a selejtezőtől.
A lépéselőnyben lévő Lille idegenben - három fejes góllal -, a Monaco odahaza - Ernesto Chevanton klasszikus mesterhármasára alapozva - termelte ki magának a három pontot, ám a BL-részvételük bizonyosságához az is kellett, hogy az utolsó tíz percben emberhátrányban játszó Marseille (Pedrettit állították ki) csak egy ponttal térjen haza Auxerre-ből.

A forduló záró mérkőzésén a Lyon (a 31. perctől emberelőnyben játszva) olyan gólparádéval ünnepelte meg sorozatban negyedik bajnoki címét, hogy az idény gólokban leggazdagabb fordulójává tette a hét végit: az új rekord 36 gól, ez eggyel több a második fordulóban jegyzőkönyvezett eddigi csúcsnál. Kiemelendő még a PSG csodával felérő pontmentése a Sochaux ellen, a Rennes tíz mérkőzés után (csúnyán) megszakadó veretlenségi szériája, valamint az, hogy a Toulouse új idényrekordot ért el sorozatban hat vereségével.

Ami a kiesés elleni harcot illeti, egyedül az elzász-lotaringiai derbit megnyerő Strasbourg lélegezhetett fel a legutóbbi játéknapon. A Racing mögötti öt, pillanatnyilag bennmaradást érő helyen tartózkodni nem ér fel egy életbiztosítással, a Bordeaux, Nice, Metz, Nantes, Ajaccio kvintettből még bármelyik (két) csapat társa lehet a biztosan búcsúzó Istres-nek.

A rettegő ötösből egyedül a Nice szerzett pontot a hét végén, mindjárt hármat is, ráadásul az egyik vetélytárs, az Ajaccio kárára - a meccs hőfokára jellemző, hogy Rolland Courbis, a korzikaiak edzője máris bejelentette: a játékvezetés annyira megviselte az idegeit, hogy a következő idényt mindenképpen kihagyja. Egy jogosnak vélt, ám meg nem adott 11-est tette be nála a kaput…

A háromból két kiesőt tehát még nem tudunk, az viszont eldőlt, hogy mely három csapat jelenti majd a vérfrissítést a mezőnynek. A Ligue 2 hét végi fordulójában a Le Mans és a Troyes is győzött, így két körrel a zárás előtt mindketten társultak a feljutását már egy hete kiharcoló Nancyhoz.
Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
13 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája