Korlátozzák a sebességet

T. A.T. A.
2005.05.11. 21:19
Címkék
A Dakar-rali szervezői tegnap nagy vonalakban ismertették a soron következő, immár 28. sivatagi show főbb tudnivalóit. A viadal december 31-én rajtol Portugália fővárosából, Lisszabonból, előtte három napon keresztül itt tartják a technikai ellenőrzéseket.
A terepralis karaván ezután a szokásnak megfelelően Afrikába hajózik, ahol Marokkó, Mauritánia, Mali és Guinea (ebben az országban 1986 óta nem járt a Dakar-mezőny) érintésével érkezik meg Szenegál fővárosába, Dakarba. Amint arról már korábban beszámoltunk, a viadal korábbi fő szervezője, Patrick Zaniroli lemondott tisztségéről, úgyhogy a következő versenyt már egy régi-új csapat szervezi, Etienne Lavigne vezetésével. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a rendezők úgy határoztak, hogy a lakosság és a versenyzők biztonsága érdekében a 2006-os viadalon korlátozzák a sebességet: a motorosok és a kamionosok maximum 150 km/órával száguldhatnak (a kamionosok esetében már tavaly életbe lépett ez a szabályozás). Az autósokra vonatkozóan egyelőre még gondolkodnak azon, hogy a szelektív szakaszok egy részére, vagy egészére terjesszék ki a korlátozást. Az idén sikerrel tesztelt Irritrack pozíciómeghatározó rendszert (amelyen elvileg figyelemmel követhető, ki hol tart az adott szelektív szakaszon) jövőre már minden járműben kötelezően használják.
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
1 perce

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
3 perce

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
16 perce

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
40 perce

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
41 perce

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
48 perce

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
55 perce

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
58 perce
Ezek is érdekelhetik