Sakk: Almási Zoltán az esélyes

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2005.05.10. 00:15
Címkék
Mától kerül sor a sportág hazai történetének 55. bajnokságára, melyet a Barcika-kupa név alatt bonyolítanak le kilencfordulós, körmérkőzéses formában. A helyszín a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár lesz. Lékó Péter és Polgár Judit ezúttal sem tagja a mezőnynek, ám vélhetően így sem lehet majd panaszkodni a játszmák színvonala miatt.A legfőbb esélyes Almási Zoltán, aki már öt elsőséget tudhat magáénak. A Honvéd-Auróra versenyzője büszkélkedik a legmagasabb értékszámmal, és aki bajnok akar lenni, annak minden bizonnyal vele kell majd megküzdenie. Nem hiányzik a mezőnyből a legendás Portisch Lajos sem, aki az idén a Zalaegerszeg együttesével már szerzett egy csapatbajnoki címet. Természetesen számolni kell a címvédő Berkes Ferenccel is, aki az elmúlt években stabilnak mondható helyet harcolt ki magának a válogatottban.
Az első díj 600 ezer, a második 400 ezer, a harmadik 250 ezer, a negyedik 150 ezer, az ötödik 100 ezer forint, a további helyezésekért pedig pontonként 20 ezer forint jár. Holtverseny esetén az összegek megosztásra kerülnek. Érdemes küzdeni, a legjobbak ugyanis tagjai lehetnek a július végi csapat Európa-bajnokságon induló magyar együttesnek.
Az időbeosztásról: a feleknek minden partiban 90-90 perc áll rendelkezésükre, ehhez jön még 30 másodperc lépésenként. A játszmákat minden nap délután 3 órakor indítják, kivétel ez alól az utolsó forduló, melyet egy órával korábban kezdenek.

55. FÉRFIBAJNOKSÁG, KAZINCBARCIKA.
A résztvevők: Almási Zoltán (Élő-pont: 2628), Berkes Ferenc (2617), Gyimesi Zoltán (2595), Horváth Ádám (2555), Ruck Róbert (2551), Horváth Csaba (2545), Cao Sang (2536), Balogh Csaba (2531), Portisch Lajos (2525), Erdős Viktor (2480)
Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája