Chelsea-Liverpool: Robben vagy Cole - Mourinho már döntött

2005.04.27. 12:22
Címkék
José Mourinho, az angol Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője egyelőre nem árulta el, hogy Arjen Robbent (balra) vagy Joe Cole-t (jobbra) küldi kezdőként pályára ma este, a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-elődöntő mérkőzésen. A szakember kijelentette: csak a számít majd, hogy mi a legjobb a csapatnak.
Joe Cole az utóbbi három hónapban - amíg Robben különböző sérülések miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére - remekül helyettesítette a holland szélsőt, ezért a döntés komoly fejtörést okoz a portugál szakvezetőnek."Döntéseket kell hoznom, de ezeknél a döntéseknél érzelmi szempontoknak nincs helyük - mondta Mourinho. - Őszintén szólva én már elhatároztam magam."Robben február 2-án dőlt ki először a sorból, miután a Blackburn ellen eltörött egy csont a lábában, majd visszatérése után az első mérkőzésén, a Románia-Hollandia vb-selejtezőn újra megsérült, és mostanáig tartott a felépülése. A Fulham elleni győztes találkozón csereként egy félidőt már játszott a hét végén, és nagy szerepe volt abban, hogy a Chelsea nyerni tudott.Joe Cole ezzel szemben a Liverpool elleni kétszer is csereként lépett pályára, és győztes gólokat szerzett.
Legfrissebb hírek

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
1 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
1 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
6 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
11 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
20 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
25 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
35 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
45 perce