Anglia: Fergusont felelősségre vonná a szövetség

2005.04.27. 17:59
Címkék
Felszólította az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) Sir Alex Fergusont, a Manchester United vezetőedzőjét, hogy magyarázza meg a hét végi, Newcastle United elleni bajnoki után tett megnyilatkozásait.
A skót szakember vészjóslónak, baljóslatúnak nevezte azt a tényt, hogy csapata javára ebben az idényben ennyire kevés 11-est ítéltek meg.

Az FA közölte: jövő csütörtökig várja Ferguson válaszát. Könnyen lehet, hogy azt követően a szövetség helytelen viselkedés miatt eljárást indít ellene, és pénzbüntetésre is számíthat a nagy tekintélyű szakember.

Fergusont feldühítette Neale Barry játékvezető tevékenysége, és az, hogy visszautasította Alan Smith reklamálását, amikor a játékvezető büntetőt követelelt.

"Kezd nevetséges lenni ez az egész. Nem hiszem, hogy utasításra történnek a dolgok, de számomra eléggé vészjóslóak az események - hangoztatta a menedzser. - Ez ugyanaz a bíró, aki a POrtmouth javára büntetőt ítélt ellenünk egy enyhe visszahúzásért, aztán pedig Luis Saha egyértelmű eseténél semmit nem fújt nekünk."

"Amióta októberben az Arsenal ellen megadták azt a tizenegyest Rooney esésénél, úgy tűnik számomra, hogy többször már nem is kaphatunk büntetőt, teljesen mindegy, hogyan alakulnak a dolgok."
Legfrissebb hírek

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
1 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
1 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
6 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
11 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
20 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
25 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
35 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
45 perce