Három góllal az élre álltak

2005.03.31. 01:25
Címkék
Két mérkőzés, hét gól, hat pont, első hely. Röviden ennyiben foglalható össze horvát szempontból az elmúlt öt nap históriája a világbajnoki selejtezőkön. A szombaton Izlandot 4-0-ra megverő társulat Málta ellen beérte 3-0-val, de ez is bőven elég volt a pihenő Svédország megelőzéséhez.
Prso (jobbra) két gólt szerzett
Prso (jobbra) két gólt szerzett
Prso (jobbra) két gólt szerzett
Prso (jobbra) két gólt szerzett
Prso (jobbra) két gólt szerzett
Prso (jobbra) két gólt szerzett
Az 1998-as vb bronzérmese úgy érezte, jobb, ha az elején tudatosítja a védekezésre berendezkedő máltaiakban: Zágrábban még az egy pont megszerzésére sincs reményük. Klasnic és Niko Kovac is távoli lövéssel tette le a névjegyét, majd a 23. percben megszületett a vezető gól. Igaz, némiképp esetleges körülmények között. Robert Kovac ugyanis inkább gyertyát rúgott, mintsem indított, azonban a vendégvédők nem tudtak reagálni a lehulló labdára, amelyért Haber kapus és Prso ugrott fel egyszerre. Döntőnek bizonyult a magassági különbség, a több mint egy fej Prso javára, így a labda a kapuba került.

A Rangers csatára még egyszer megvillant a játékrészben, és annak is gól lett az eredménye. A 35. percben Niko Kranjcar tört be a tizenhatosra, az ötösnél ballal keresztbe lőtte a labdát, amelyet Prso közelről a kapuba továbbított.
Bár Zlatko Kranjcar szövetségi kapitány szerette volna tovább erőltetni a góllövést, és ennek érdekében harmadik csatárként Olicot is beküldte, erőfeszítéseit kevés siker koronázta a második félidőben. A trió inkább zavarta, mint segítette egymást a játékban, és bár helyzeteket ki tudtak dolgozni, gólt már egyikük sem szerzett. Ez már csak Igor Tudornak jött össze, aki a 80. percben Niko Kranjcar beívelését, illetve Klasnic előkészítését követően mellel levette, majd jobbal a kapuba továbbította a labdát.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
6 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
7 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
7 órája