Montoya helyett De la Rosa

2005.03.30. 22:04
Címkék
A McLaren-istálló szerdán hivatalosan bejelentette, hogy Juan Pablo Montoya helyett Pedro de la Rosa versenyez a tízes rajtszámú McLaren-Mercedesszel a hét végi Bahreini Nagydíjon. A kolumbiai szombaton ráesett a vállára, amelyben csontrepedés keletkezett, és a pilóta állapota nem engedi meg, hogy szerepeljen a szahíri versenyen. Montoyának két hétig pihennie kell, utána újra megvizsgálják, és ha kedvező eredményt hoznak a tesztek, a San Marinó-i GP-n már elindulhat.
De la Rosa (középen) az eddigi két versenyen pénteken segítette Räikkönen (balra) és Montoya munkáját, Bahreinben viszont már azért dolgozik a fél csapat, hogy a spanyol pontokat szerezzen

"Nagyon csalódott vagyok, de ilyen állapotban roppant nehéz Formula-1-es autót vezetni, és jobb lesz, ha hallgatok az orvosok tanácsára. A következő hetekben pihenni fogok, és a tévé előtt ülve szurkolok a csapatnak. Már nagyon várom, hogy újra autóba üljek és újra versenyezzek. Szerencse, hogy az idény korai szakaszában járunk, és emiatt a kényszerpihenő miatt nem kell lemondanom a világbajnoki címről" - mondta Montoya, akiről azt írták a spanyol újságok, hogy Imolában sem versenyezhet. Ez azonban túlságosan pesszimista nézőpont, és az sem zárható ki, hogy a madridiak De la Rosa helyzetét akarták kedvezőbbnek feltüntetni a valódinál. Montoya Miamiban tölti a pihenőjét, így valószínűleg ott lehet első gyermeke megszületésénél.

De la Rosa, aki Japánban tűnt fel a kilencvenes évek közepén, 1999-ben az Arrows-istállóban mutatkozott be a Formula-1-ben, és mindjárt az első versenyén pontot szerzett (hatodik lett Ausztráliában). Ám ezután hiába versenyzett még egy évet Tom Walkinshaw csapatában, és hiába húzott le két évet a Jaguarnál, nagyobb sikerre nem volt képes, 62 futamon összesen hat vb-pontot szerzett. Legutóbb a 2002-es idényt záró Japán GP-n indult, de nem ért célba.
"Mindenekelőtt nagyon gyors gyógyulást kívánok Juan Pablónak. A McLaren tesztpilótájaként az is a feladataim közé tartozik, hogy ilyen esetben a versenyző helyébe lépjek, Bahreinben igyekszem megfelelően pótolni Juan Pablót" - fogalmazott visszafogottan De la Rosa, akinek ez a harmadik éve a McLarennél tesztpilótaként. A spanyol helyét a pénteki teszten Alex Wurz foglalja el a harmadik számú autóban.

A sors iróniája, hogy az osztrák két évvel korábban került a wokingiakhoz, mint De la Rosa, és ha David Coulthard még a csapatnál lenne, minden bizonynyal Wurz lenne De la Rosa helyzetében (persze DC nem sérült meg teniszezés közben). Ám mivel a skót távozott, és a nála alacsonyabb, Kimi Räikkönennel azonos magasságú Montoya érkezett, kisebb pilótafülkéjű autót építettek, amelybe Wurz már nem fért bele. Ez volt az oka, hogy az alacsony De la Rosa tesztelt az eddigi versenyeken, és ezért indulhat a spanyol Montoya helyett. "Talán mondanom sem kell, hogy szívesebben versenyeznék a hét végén Bahreinben. Ám a csapattal megegyeztünk, és már annak is örülnöm kell, hogy először vezethetem az MP4-20-ast. Csatlakozom a csapat többi tagjához, és mihamarabbi gyógyulást kívánok Juan Pablónak" - mondta Wurz, akinek a kedvéért a napokban "tágítanak" ki egy "ezüst nyilat".

Szavazás

Bahreini Nagydíj: ki lesz a győztes?

---- M ---- &
Legfrissebb hírek

MotoGP: Marco Bezzecchi győzött a Brazil Nagydíjon is

Egyéb autó-motor
4 perce

La Liga: Real Madrid–Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
19 perce

Ovecskin megszerezte az 1000. gólját az NHL-ben

Amerikai sportok
22 perce

Jégkorong: ezüstérmes az Újpest az U18-as osztrák bajnokságban

Utánpótlássport
29 perce

Férfi röplabda: a MÁV Előre nyerte meg a rangadót és az alapszakaszt

Röplabda
40 perce

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
42 perce

Női kézi El: három magyartól négy gól a Thüringenben

Kézilabda
50 perce

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como, sorozatban harmadszor nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik