Az NSO ajánlja:
Világbajnoki selejtezők, 2006
Szurkolói szoftverek
Az összes eredmény, a csoportok állása, menetrend: Európai selejtezők
Saját magának adott ultimátumot Anthuenis
Szövetségi kapitányáért, Aimé Anthuenisért is játszik Brüsszelben a bosnyákokat fogadó belga válogatott: a szakember bejelentette, ha a három mérkőzés után egy ponttal álló csapata nem veri meg Bosznia-Hercegovinát, majd szerdán San Marinót, lemond tisztségéről.
Az NSO ajánlja:
Világbajnoki selejtezők, 2006
Szurkolói szoftverek
Az összes eredmény, a csoportok állása, menetrend: Európai selejtezők
Világbajnoki selejtezők, 2006
Szurkolói szoftverek
Az összes eredmény, a csoportok állása, menetrend: Európai selejtezők
Azt nem lehet mondani, hogy ne ragaszkodna az állásához, hiszen még a középpályára is jobbára a támadásokhoz értő embereket próbál vezérelni…
Bosnyák kollégája, Blazs Szliskovics nem az állása, hanem a sok kieső miatt aggódik. Haszan Szalihamidzsics és Veldin Muszics után a két spliti, Dragan Blatnjak és Bulend Biscsevics is kidőlt, Mario Jurics szereplése pedig felettébb bizonytalan. A tréner számára az egyetlen jó hír, hogy Baljicsot sikerült rábeszélni, hetekkel korábban a visszavonulásról hozott döntését másítsa meg, és vállalja a játékot.
BELGIUM-BOSZNIA-HERCEGOVINA (Brüsszel, 20.15)
V: Hrinák (szlovák)
A várható kezdőcsapatok:
BELGIUM: Silvio Proto - Doll, Van Buyten, Kompany, P. Van der Heyden - Buffel, Vanderhaeghe, Simons, Daerden - Pieroni, É. Mpenza
BOSZNIA-H.: Haszagics - Szpahics, Bajics, Milenkovics, Papac - Beslija, Bajramovics, Grlics, Baljics - Barbarez, Bolics
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








