Elégedetlen Ronaldoval a Real edzője

2005.03.24. 17:05
Címkék
Megromlott a viszony a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid edzője, Wanderley Luxemburgo, és a csapat egyik legnagyobb sztárja, Ronaldo (képünkön) között.

A Marca spanyol sportlap értesülései szerint a két brazil már korábban sem felhőtlen kapcsolata az utóbbi időben még rosszabbá vált. Luxemburgo ugyanis kezdi megelégelni, hogy Ronaldo sem az edzéseken, sem a meccseken nem szakad meg a munkában. Ez már csak azért is zavaró, mert a különben a nem kevésbé jónevű társak, Roberto Carlos, Raúl vagy David Beckham mindeközben kettőzött erővel hajt a minél jobb szereplésért.

Február 14-i házasságkötése óta egy olyan hét sem telt el, amikor Ronaldo végig teljes értékű edzésmunkát végzett volna, és Luxemburgo gyakran panaszkodik is emiatt, mert véleménye szerint a csatár csak akkor nyújthatja azt, amire képes, ha százszázalékos állapotban van.

A korábban a brazil válogatottban és az olasz Napolinál is szereplő Careca, Luxemburgo jóismerőse azt mondta egy brazil lapnak. "Luxemburgo régóta várja már, hogy Ronaldo teljesen felépüljön, mert számít rá. De meggyőződésem, hogy a csatár hamar visszatér és mindenkit meggyőz a képességeiről."

Az NSO ajánlja:

A spanyol bajnokság állása, eredmények: Tabella, fordulóról fordulóra

A La Liga csapatai 2004-2005

Minden, amit a bajnokságról tudni kell

Szurkolói szoftverek

Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon



Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
27 perce

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
56 perce

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
1 órája

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
8 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
8 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
8 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája