Anglia: Gill szerint szó nincs arról, hogy veszélyben Sir Alex helye

2005.03.23. 11:18
Címkék
Az utóbbi időben egyre többet foglalkozik a brit sajtó a Manchester United vezetőedzője, Alex Ferguson (képünkön) esetleges távozásával. Az okot David Gill, az MU igazgatója szolgáltatta azzal, hogy a BBC Radio Five Live adásában azt mondta Fergusonról, hogy nem nélkülözhetetlen.

Gill most minden spekulációnak szeretné elejét venni, mert legutóbb már úgy nyilatkozott: "Én a nyilvánvaló, kézenfekvő dolgokról próbáltam beszélni, de a szavaimhoz fűzött kommentárok teljesen rossz irányba mentek el. Semmilyen olyan tervünk nincs, hogy lecseréljük a csapat vezetőedzőjét."

A sportvezető hozzátette: "Ki a megmondhatója, mi lesz három, öt vagy tíz év múlva. Most azonban az a helyzet, hogy nagy terveink vannak együtt, szeretnénk biztosítani a klub továbbfejlődését."

Gill eredeti nyilatkozatát sokan úgy interpretálták mint figyelmeztetést: Ferguson pozíciója veszélybe kerülhet, ha a következő idényben is teret veszít a Chelsea-vel szemben.

Sir Alex Ferguson minden évben újabb 12 hónapra hosszabbítja meg a szerződését a Manchester Uniteddel, a következő aláírás júniusban lesz esedékes.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
5 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
5 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
5 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
5 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
6 órája