Felére apadt az MU profitja

Vágólapra másolva!
2005.03.22. 21:40
Címkék
Az egy esztendővel ezelőtti 26.8 millió fontos profit után az idén 12.4 millió font a nyereség, de ez cseppet sem riasztotta el a klub felvásárlására pályázó Malcolm Glazert. Sőt, David Gill igazgató szerint az amerikai milliárdos legújabb ajánlata elfogadható, igaz, vannak olyanok az elnökségben, akik úgy gondolják, mások a klub érdekei. Glazer ugyanis még mindig túl sok hitelt vesz fel, és ez nagyon aggasztja az adásvétel ellenzőit.
Rooney 27 millió fontba került
Rooney 27 millió fontba került
Rooney 27 millió fontba került
Rooney 27 millió fontba került
Rooney 27 millió fontba került
Rooney 27 millió fontba került
Ami a bevétel részleteit illeti: a Premier League új, hároméves televíziós szerződése és a tavalyi harmadik helyezés egyaránt kellemetlenül érintette a klubot. A Bajnokok Ligájából is (5.8 millió fonttal) kevesebb tévés pénz jutott az Old Traffordra. A jegybevétel és a reklámszerződések ugyanakkor ellensúlyozták a kiesést, így a teljes bevétel a tavalyi 92.4 millióhoz képest minimális eltéréssel 91.6 millió font volt.

A kiadások viszont Wayne Rooney, Gabriel Heinze és Alan Smith megvásárlása, valamint - többek között - Sir Alex Ferguson és Ruud van Nistelrooy szerződésének megújítása miatt növekedtek. A fizetésekre fordított összeg ötmillió fonttal nőtt, így már 42.7 milliót tett ki.

Roy Carroll, a csapat északír kapusa várhatóan nem okoz sokáig fizetési gondokat, jelen állás szerint ugyanis távozik az Old Traffordról. "A tárgyalások eddigi menete után nem hiszem, hogy elfogadja az utolsó ajánlatunkat. Mi már azon gondolkozunk, kit állíthatnánk a helyére a nyáron" - mondta Gill a kapuból az elmúlt hetekben kiszoruló északírről.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent a bajnokságról

Magyar légiósok Angliában
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon




Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?



Legfrissebb hírek

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
4 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
5 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
5 órája

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
6 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
6 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
6 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
7 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik