Liverpool: megint elfogytak a csatárok

2005.03.21. 11:23
Címkék
Rafael Beniteznek, a Liverpool vezetőedzőjének ebben a szezonban nem csak az ellenfelekkel kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy szinte hétről hétre esnek ki a labdarúgói.

A hétvégi Everton elleni mérkőzésen sérülés miatt le kellett Warnockot, Hamannt és Morientest, akik valószínűleg nem is játszhatnak a Bolton ellen. A csatársorban vannak a legnagyobb problémák: már hetek, hónapok óta sérült Florent Sinama-Pongolle, Djibril Cissé és Neil Mellor, ráadásul most csatlakozott hozzájuk Morientes is, Baros (képünkön) pedig három mérkőzésre lesz eltiltva a Stubbs ellen elkövetett brutális belépőért.

A mérkőzésen egyébként megsérült Luis Garcia is, bár a spanyol sérülten is végigjátszotta a meccset, míg Harry Kewellre hol lehet számítani hol nem. A cseh Vladimir Smicer az egyetlen hadrafogható a támadók közül, bár ő inkább a középpályán tudja a legjobb játékát nyújtani.


Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent a bajnokságról

Magyar légiósok Angliában
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon




Szavazás

Mi a véleménye az egyre több botrányt kavaró José Mourinhoról?



Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?



Legfrissebb hírek

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
6 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
10 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
11 perce

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
12 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
19 perce

Szívmegállás a brutális ütközés után a spanyol másodosztályban

Spanyol labdarúgás
39 perce

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
1 órája