Adriano a Milan ellen pihenhet

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.03.21. 23:39
Címkék
Hétfőn egy milánói kórházban alapos vizsgálatnak vetették alá Adrianót, az Inter brazil csatárát, aki a Fiorentina elleni vasárnapi bajnoki első félidejének a hajrájában szerzett térdsérülést. A kontroll során kiderült, hogy Adriano jobb térdében a belső szalag húzódott meg.
A csatár a Fiorentina ellen dôlt ki
A csatár a Fiorentina ellen dôlt ki
A csatár a Fiorentina ellen dôlt ki
A csatár a Fiorentina ellen dôlt ki
A csatár a Fiorentina ellen dôlt ki
A csatár a Fiorentina ellen dôlt ki
A támadó egy hétig nem edzhet, és jövő hétfőn újra megvizsgálják. Az biztosnak tűnik, hogy a Milan elleni április 6-i Bajnokok Ligája-összecsapást ki kell hagynia, és nagyon valószínű, hogy e meccs egy héttel későbbi (április 12.) visszavágóján sem léphet pályára.

"Furcsa érzés volt: nem mondanám, hogy erős fájdalmat éreztem, de azt rögtön tudtam, hogy nem folytathatom a játékot. A vizsgálatok után bizakodó vagyok, remélem, hogy minél előbb újra az Inter rendelkezésére állhatok" - jelentette ki Adriano, aki - úgy tűnt - nem esett kétségbe a hírtől, hogy talán mindkét BL-negyeddöntő-mérkőzést ki kell hagynia.

A Serie A híres sérültjeinek a listáján szerepel Valerij Bozsinov neve is. A Fiorentina bolgár támadója biztosan kihagyja a magyarok elleni 30-i vb-selejtezőt, és most már az is szinte száz százalékra vehető, hogy nem tudja megtartani a szurkolóknak tett ígéretét, azaz nem léphet pályára a Juventus elleni április 2-i rangadón. A mindent eldöntő vizsgálatra ugyan csak szerdán kerül sor, de a Fiorentina orvosai szerint igen csekély az esély Bozsinov felépülésére. Ráadásul nem ő lesz a lilák egyetlen fontos hiányzója a Juve elleni, Firenzében mindig kiemelten kezelt összecsapáson: a vasárnapi milánói bajnokin megsérült Fabrizio Miccoli, így ő sem áll majd Dino Zoff rendelkezésére, pedig ő is bizonyítani akart egykori csapata ellen, amely csak erre az idényre adta őt kölcsön a Fiorentinának.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
3 perce

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
49 perce

A Kúria döntött, Gyárfás Tamás börtönben marad

Úszás
54 perce

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
1 órája

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
1 órája

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
1 órája

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik