F1: Villeneuve cáfolja, hogy lecserélnék Davidsonra

Vágólapra másolva!
2005.03.17. 15:36
Címkék
Jacques Villeneuve (képünkön) visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a Formula-1-es Sauber csapat vezetői lecserélnék őt az Ausztrál Nagydíjon nyújtott gyenge teljesítménye miatt.

A melbourne-i verseny után Peter Sauber csapatfőnök rendkívül csalódott volt amiatt, hogy a negyedik rajtkockából induló kanadai világbajnok lassú volt, és végül csak a 13. helyen végzett. A svájci üzletember elmondta: nem érti, hogyan lehetett Villeneuve sokszor egy teljes másodperccel lassabb csapattársánál, a brazil Felipe Massánál. Ezután jelentek meg cikkek arról, hogy Villeneuve helyére a brit Anthony Davidson érkezik.

"Nem olvastam, nem láttam, és nem érdekel - mondta 1997 világbajnoka. - Egy rossz verseny után mindenki csalódott, de leültünk, megbeszéltük, és tudjuk, hogy jobbak lehetünk. Ha versenyzem, azért teszem, mert imádok versenyezni, szeretem a küzdelmet. Nem akarok hátul autózni, ezért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy közelebb kerüljek a mezőny elejéhez."

Villeneuve elmondta: Peter Sauberrel beszélt arról, miért volt annyira lassú Melbourne-ben, és arra jutottak, hogy a kanadai keveset tesztelt a téli időszakban.

Az NSO ajánlja:





Ausztrál Nagydíj
Futamról futamra, 2005
Formula-1-lexikon
Formula-1 adatbank





A 2004-es vb végeredménye
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Technikai sportok lexikon



Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?

Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
3 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
3 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
4 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
4 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik