Mélyponton az FC Porto

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.03.12. 22:14
Címkék
Régen látott pokoljárást tart mostanság hazai pályán az FC Porto együttese: a Bajnokok Ligája és a Superliga címvédője sorozatban már az ötödik mérkőzésén maradt nyeretlen (december 17. óta képtelen győzni a Dragaóban), ráadásul pénteken ezen széria az eddigi legrosszabb elemével bővült. José Couceiro csapata a Nacionaltól kapott ki 4-0-ra, akkora különbséggel, mint 30 éve sohasem.
Pedig nem lehet azt mondani, hogy Couceiro mester tartalékolta volna erőit a keddi, Internazionale elleni BL-nyolcaddöntőre, hiszen a Porto a Vítor Baía - Szeitaridisz, Jorge Costa, Ricardo Costa, Nuno Valente - Ibson, Costinha, Diego - Quaresma, Luís Fabiano, Leandro összeállításban kezdett a középmezőnyhöz tartozó rivális ellen. Aztán a 4. perctől, Miguel Fidalgo góljától futhatott az eredmény után. Bár dolgozott ki helyzeteket, a második félidő közepétől a védelme egyenlő volt a nullával, ezt pedig a Nacional három góllal büntette.A Porto korábban háromszor kapott ki négy góllal odahaza, az 1942-43-as és az 1944-45-ös szezonban 6:2-re, az 1974-75-ösben pedig 4-0-ra a Belenensestől. Ráadásul még az is előfordulhat, hogy a kék-fehérek a forduló után leszorulnak a dobogóról, ehhez mindössze a Braga és a Sporting győzelmére van szükség. Távolabbra mutató hatása is lehet a bukásnak, hiszen a csapat kedden alighanem roggyant bokszolóként lép majd pályára a San Siróban, ami az 1-1-es első mérkőzés után nem feltétlenül jó előjel.Superliga
A 25. forduló nyitó mérkőzésén: FC Porto-Nacional 0-4 (Miguel Fidalgo 4., Alonso 62., Viveiros 69., Bruno 84.). Két mérkőzés lapzártánk után fejeződött be, a többit vasárnap és hétfőn játsszák.
Az élcsoport: 1. Benfica 45 pont (37-23, 24 mérk.), 2. FC Porto 45 (30-20), 3. Braga 43 (24)
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
2 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
3 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
3 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
3 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
3 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
4 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik