Megúszta a pontgyáros

Vágólapra másolva!
2005.02.14. 23:11
Címkék
Derekasan helytállt a Kométa-Kaposvár a szombati rangadón a Vegyész RC-Kazincbarcika ellen, ám ezúttal sem tudta két vállra fektetni.
Németh Szabolcs (szemben) hamarosan visszatérhet a pályára (Fotó: Danis Barna)
Németh Szabolcs (szemben) hamarosan visszatérhet a pályára (Fotó: Danis Barna)
Németh Szabolcs (szemben) hamarosan visszatérhet a pályára (Fotó: Danis Barna)
Németh Szabolcs (szemben) hamarosan visszatérhet a pályára (Fotó: Danis Barna)
Németh Szabolcs (szemben) hamarosan visszatérhet a pályára (Fotó: Danis Barna)
Németh Szabolcs (szemben) hamarosan visszatérhet a pályára (Fotó: Danis Barna)
A listavezető továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a bajnokságot, szinte biztos, hogy az első helyről kezdi majd a rájátszást, a szakemberek szerint már-már képtelenség megállítani. "Maximum a somogyiak, ha kompletten tudnak egyszer végre kiállni" - hangoztatják a honi edzők, utalva a Kaposvárt sújtó sérüléshullámra. Azok után, hogy Mózer Zoltán még augusztusban kidőlt a sorból, s hogy Pampuch Csaba és Németh Gergő sérülését követően csak az elmúlt héten folytatta az edzéseket - Dávid Zoltán részleges izomszakadást szenvedett. A válogatott játékos a rangadón már nem is tudott részt venni, számára minimum két hét pihenőt parancsoltak az orvosok.

A találkozón aztán - amelyet meccstudósításunkban jeleztünk - újabb baj történt: a Kométa pontgyárosa, a magyar bajnokság második legtöbb pontot ütő játékosa (a legjobb továbbra is a barcikai bombázó, Tomanóczy Tibor), Németh Szabolcs egy blokk után ráesett a bírói emelvény talapzatára, s kifordult a bokája. Ölben kellett levinni a pályáról. Szerencse a szerencsétlenségben, "csak" a szalagok lazultak meg, azaz a fiatal tehetség hamarosan visszatérhet társai közé.

"Teljes csapattal sem könnyű megszorongatni, legyőzni a Kazincbarcikát, hát még így… - sopánkodott idősebb Laszczik Iván, a somogyiak szakvezetője. - Nagyon várjuk azt a pillanatot, amikor mindenki hadra fogható. Kíváncsiak vagyunk, hogy akkor mire mennénk a bajnokkal."

A Kométa illetékesei bíznak abban, hogy a március eleji kupadöntőre összeáll a csapat - többek között ezt is szem előtt tartva kívánnak majd licitálni a rendezés jogáért. Kell-e mondani (az anyagi gondokkal küszködő Dunaferr aligha rendezné meg a négyes finálét), a nagy ellenlábasuk itt is a barcikaiak csapata lesz…
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
5 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
5 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
6 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
6 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik