F1: Friesacher vagy Kiesa a Minardinál

Vágólapra másolva!
2005.02.14. 01:27
Címkék
Találgat a nemzetközi szaksajtó. A Minardi Formula-1-es csapat sajtótájékoztatót hívott össze keddre Ausztriában, ahol egyes információk szerint azt jelentik be hivatalosan a faenzaiak, hogy Patrick Friesacher versenyez a 2005-ös világbajnoki futamokon a holland Cristijan Albers mellett. Ez egyben azt jelentené, hogy Baumgartner Zsolt (képünkön) az idén biztosan nem lesz tagja a vb húsz pilótából álló mezőnyének.

Amint arról a múlt héten beszámoltunk, Friesacher szerződést kötött a Minardival, de Paul Stoddart tulajdonos akkor még nem döntötte el véglegesen, hogy tesztpilótaként vagy vb-résztvevőként alkalmazza az osztrák sofőrt. A Minardival az utóbbi héten Baumgartner Zsolt menedzsmentje is tárgyalásban állt, ám úgy tűnik, nem sikerült a kívánt pénzt előteremteni ahhoz, hogy a tavalyi szezont végigversenyző magyar sportoló ismét a kiválasztottak között lehessen.

A grandprix.com című internetes szaklap értesülései szerint az említett sajtókonferenciát eredetileg a dán fővárosban, Koppenhágában akarták megrendezni, bejelentve Nicolas Kiesa szerződtetését, de a dán pilótának még nem sikerült elég pénzt letennie az asztalra.

A grandprix.com ugyanakkor hozzáteszi: Kiesa még megszerezheti a második pilótaülést, és akkor Friesacher lesz a harmadik versenyző, de biztosat csak akkor lehet majd tudni, ha megtörténik a hivatalos bejelentés.

Baumgartner Zsoltról azonban - mint harmadik lehetőségről - már nem tesz említést a jól értesült Formula-1-es hírportál.


Az NSO ajánlja:





A vb végeredménye
Formula-1 adatbank 2004
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Egyéni világbajnokok



Szavazás

Hol folytatja Baumgartner Zsolt?


Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?


Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

Legfrissebb hírek

Vb-selejtezők: Mbappé megsérült, visszatért Madridba

Foci vb 2026
34 perce

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
50 perce

ZTE: jóváhagyták a hitelfelvételt, új pontok kerültek a klub és a város megállapodásába

Labdarúgó NB I
59 perce

Horváth Dávid: Annyi NB I-es meccset nézek meg a helyszínen, amennyit csak lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Vb-selejtező: egy forduló maradt, hányadik lesz a magyar válogatott? – szavazás

Foci vb 2026
1 órája

Először csap össze egymással az FTC és a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 órája

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna nyolcadik lett fekvőben

Egyéb egyéni
1 órája

Davis-kupa: Sinner után Musetti sem játszik a bolognai döntőben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik