Blatter a hazai játékosokért

Vágólapra másolva!
2005.02.13. 22:31
Címkék
Meglepő ötlettel állt elő Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, aki a labdarúgásban jelenleg megfigyelhető idegenlégiós-uralom ellen emelte fel a szavát.
"Szerintem az lenne az üdvözítő, ha minden klubnál a kezdőcsapatban legalább hat olyan játékos lenne, aki jogosult az adott ország válogatottjában szerepelni" - mondta a svájci sportvezető.
Blatter kevesebb légióst akar
Blatter kevesebb légióst akar
Blatter kevesebb légióst akar
Blatter kevesebb légióst akar
Blatter kevesebb légióst akar
Blatter kevesebb légióst akar
Az elnök az elképzeléseit már továbbította az európai szövetségnek (UEFA), valamint az Európai Unió (EU) illetékes bizottságának is, választ azonban egyelőre nem kapott egyik szervtől sem.

(Jelenleg egyetlen EU-országban sem korlátozzák túlzott mértékben a légiósok számát, ugyanakkor például Németországban a következő szezontól négy, a 2006-2007-es idénytől pedig már csak három Európán kívüli játékos léphet pályára az első, illetve a másodosztályban.)

Blatter még egy reformtervet fontolgat, amelyet február 26-án Cardiffban szeretne a szabályalkotók elé terjeszteni. Az elnök úgy véli, a passzív lest meghaladta az idő, és érdemes lenne eltörölni.

"Ha eltörölnénk, azzal a támadófutballt segítenénk. Sokkal egyszerűbb lenne, ha az asszisztensnek csak akkor kellene jeleznie, illetve csak arra kellene figyelnie, ha a passzt kapó játékos áll lesen" - vélte az elnök, aki két cseh csatárral, Jan Kollerrel és Milan Barossal is megvitatta az elképzeléseit.

"Azt mondták, jó az ötlet, ami hasznos lenne a játékvezetőknek, és a szurkolóknak is, akik könnyebben megértenék a bírók bizonyos döntéseit" - tette hozzá Blatter.
Legfrissebb hírek

Vonn drámája: esése után helikopterrel kellett elszállítani a pályáról

Téli olimpia 2026
7 perce

Téli olimpia: másodszor nyert a cseh és a dél-koreai vegyes páros curlingben

Téli olimpia 2026
8 perce

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
25 perce

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
31 perce

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
56 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
1 órája

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
1 órája

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik