Anglia: Roy Keane jövőre visszavonul

2005.02.11. 15:53
Címkék
Roy Keane, a Manchester United csapatkapitánya (képünkön) megerősítette: amikor a jelenlegi szerződése lejár, befejezi a pályafutását. Ez azt jelenti, hogy a 33 éves Keane már a jövő évben szögre akasztja a cípőjét, ugyanis jelenlegi kontraktusa még másfél évig köti az Old Traffordhoz.

"Jól vagyok, a derekam jól működik, és bár a bal térdem kicsit még beteg, összeségében nem vagyok túl rossz állapotban - nyilatkozta az ír futballista. - Élvezem a focit, de amikor a mostani szerződésemet aláírtam, úgy gondoltam rá, mint az utolsó szerződésemre. És még most is így érzem."

Korábban több hír szólt arról, hogy Keane a Celtichez igazol, de a mostani bejelentése után minden efféle találgatás okafogyottá vált. Az MU egyik fenegyereke nemrég kezdte el az UEFA edzőképző tanfolyamát, és elképzelhető, hogy a jövőben trénerként vállalhat munkát az Old Traffordon.

Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője korábban úgy fogalmazott, hogy Keane - aki a múlt héten megszerezte az 50. gólját is az MU színeiben - a legjobb játékos, aki az ő idejében a csapat mezét viselte. Roy Keane eddig hét bajnoki címet, négy FA-kupát, Ligakupát, 1999-ben pedig Bajnokok Ligáját nyert az együttessel. Az ír válogatottban 62 alkalommal lépett pályára.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent a bajnokságról

Magyar légiósok Angliában




Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?



Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
3 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
3 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
4 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
5 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
5 órája