F1: Mosley szerint vacakul dolgoznak a Ferrari riválisai

Vágólapra másolva!
2005.02.10. 21:14
Címkék
Max Mosleynak, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökének (képünkön) elege abból, hogy a Formula-1-ben a rivális csapatok folyton siránkoznak a Ferrari egyeduralma miatt. A Ferrari nyerte meg az utóbbi hat világbajnoki címet a gyártók különversenyében, és Mosley szerint ez azért történt így, mert a többiek nem voltak elég jók.

"A Ferrari nem öli meg a sportágat, hanem inkább azt mondanám, hogy a Williams és a McLaren, illetve kiseb mértékig a Renault és a BAR teszik ezt azzal, hogy vacakul dolgoznak. Nem a Ferrarinak kellene veszítenie, hanem a többieknek kellene nyernie" - vágott oda keményen a brit sportdiplomata.

Mosley a nagy autógyártók tervezett rivális versenysorozatáról, a Grand Prix World Championshipről is kifejtette a véleményét. Szerinte hosszabb időn keresztül nem működhet egymás mellett két ilyen jelentős bajnokság, mert az egyik előbb vagy utóbb tönkremegy.

"A GPWC és Bernie Ecclestone Formula-1-e között az a különbség, hogy Ecclestone-nak szerződése van a menedzserekkel, tévétársaságokkal, ráadásul őmellette kötelezte el magát 2008-ig a Ferrari is" - magyarázta Mosley, aki meg van győződve arról, hogy a száguldó cirkusz szép jövő előtt áll. Úgy vélekedett: az, hogy a Jaguart és a Jordan sikerült eladni, annak a jele, hogy a Formula-1 egészsége pénzügyi szempontból helyreállt.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
5 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
5 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
5 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
5 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
6 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
6 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik