<u>Anglia: Robbennek eltört a lába, hat hétig pihennie kell</u>

2005.02.08. 09:55
Címkék
Két csont is eltörött Arjen Robben (képünkön), a Chelsea holland szélsőjének lábában - ezt derítette ki a második tüzetes orvosi vizsgálat. A 21 éves válogatott játékosnak a súlyos sérülés miatt legalább hat hetet kell kihagynia, de a felépülése minden bizonnyal több időt vesz igénybe ennél.

Robben a múlt héten gólt szerzett a Blackburn Rovers elleni bajnoki mérkőzésen, majd egy kíméletlen belépő után nem tudta folytatni a játékot, és a 11. percben le kellett cserélni.

A futballista a Daily Express című lapnak szomorúan nyilatkozott a történetekről: "Nagyon nagy kár ezért, mert csúcsformában voltam, és remekül éreztem magam a bőrömben."

Megszólalt az ügyben Kevin Keagen Manchester City menedzsere, aki szerint a csatár nélkül a listavezető Chelsea szárnyaszegett csapat.

"Nagyon nagy különbség van a Chelsea játékában akkor, amikor Robben játszik és amikor nem - magyarázta a "Hatalmas Egérnek" becézett egykori angol szövetségi kapitány. - Ő és Damien Duff félelmetes párost alkotnak."

Keagan szerint azonban a remek szélső kiválása nem állíta meg a Chelsea-t. A szakember úgy véli, a lonodni együttes valószínűleg Robben nélkül is megnyeri majd a bajnokságot.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent a bajnokságról

Magyar légiósok Angliában




Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?



Legfrissebb hírek

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
12 perce

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
31 perce

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
41 perce

A Mercedes nem készült el Antonelli autójával; Lindblad falhoz csapta a Racing Bullst – Azeri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
59 perce

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
1 órája

Triatlon: Szalai Fanni junior-világbajnok lett Pontevedrában

Utánpótlássport
1 órája

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
1 órája

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
2 órája